Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág A Zeina Hotels menedzser study tour a sikeres szezonért
No menu items!

A Zeina Hotels menedzser study tour a sikeres szezonért

A Zeina Hotels (Continental Hotel Budapest, a Boutique Hotel Budapest és a Prestige Hotel Budapest) felső és középvezetői a közelmúltban tartott mallorcai szakmai tanulmányúttal, study tourral zárták le a sikeres 2023-as évet, indították a 2024-es üzleti esztendőt.

„Mallorcán, a pihenés és a szállodáink szakemberei közötti szakmai konzultáció mellett, a megszokott munkakörnyezetből kilépve, a spanyolországi tapasztalatszerzés is fókuszba került a közelmúltban lezajlott study touron. Ami már csak azért is hasznos volt, mert ahogyan már itthon is érződik, Mallorcán is látszott, hogy a pandémia után több tekintetben is új hangsúlyok jelentek meg a vendégek elvárásaiban. Ezért is volt értelme annak, hogy miközben a Covid előtti években mindig magyarországi helyszíneken tartottuk a hasonló összejöveteleket, most a szállodáink felső és középvezetőivel egy nemzetközileg rendkívül sikeres desztinációra utazva beszéltük át a jól sikerül tavalyi esztendő eredményeit és a 2024-es stratégiát”- fejtette ki Géher Zoltán a Zeina Hotels brand managere, a Continental Hotel Budapest szálloda igazgatója.

A mallorcai kirándulás során a Continental Hotel Budapest, a Boutique Hotel Budapest és a Prestige Hotel Budapest szakemberei az elmúlt évek tapasztalatainak ismertetése mellett az új ötleteiket is megosztották a vendégélmény további javítása, a munkafolyamatok hatékonyságának növelése és a piaci pozíció erősítése érdekében.

Ennek kapcsán egyértelművé tették, hogy a 2024-es sikerhez is elengedhetetlen, hogy a szállodalánc minden tagjának és minden részlegének kiemelkedően kell teljesítenie, miközben az elkötelezett munka mellett a kreatív, újító ötletekre is szükség van.

é.m.z.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések