Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Két évtizede született meg az olcsó magyar légi alternatíva
No menu items!

Két évtizede született meg az olcsó magyar légi alternatíva

Két évtizeddel ezelőtt ezen a napon indult a Wizz Air első járata. Az ultradiszkont légitársaság az azóta eltelt húsz évét a folyamatos bővítés és megújulás jellemezte. 

A Wizz Air a 2003-as alapításától kezdődően a légi közlekedés forradalmasításának élvonalában állt, világszerte több mint 400 millió utast repített el kívánt úti céljára, miközben jelentős mérföldköveket is képes volt felállítani az iparágban. Az út közel sem volt zökkenőmentes a légitársaság számára, de ezek a pillanatok mára a Wizz Air örökségének szerves részét képezik.

2004 május 19. különösen fontos nap volt a Wizz Air életében, ugyanis ekkor szállt fel a légitársaság első járata. A reggel 6 órai indulást majdnem lekéste a vezérigazgató: az üzemeltetési igazgatónak kellett felébresztenie, miután elaludt. 5 óra 51 percre azonban már megérkezett a fedélzetre, épp időben a felszálláshoz. Még aznap a CNN-en nyilatkozott Váradi József az új légitársaságról, ahol az alábbi mondat hangzott el a műsorvezető szájából: „A Wizz Air az 57. új légitársaság, amelyet az utóbbi időben indítottak el – kinek van erre szüksége? Jöjjön vissza egy év múlva, ha még mindig ezzel foglalkozik!”

„A többi azóta már történelem. A Wizz Air 400 millió utast repített az elmúlt húsz évben, én pedig még mindig itt vagyok” – reagált a mondatra két évtized távlatából Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A dinamikus indulást követően a Wizz Air az országok közötti összeköttetés és a megfizethető utazás jelképévé vált. Az utazás demokratizálását szem előtt tartva a Wizz Air példátlan hozzáférést biztosított a legkülönbözőbb úti célokhoz, ezzel nagy szolgálatot tett a különböző országok gazdasági és kulturális életének.

Húsz év alatti figyelemre méltó teljesítménye során a Wizz Air 53 ország közel 200 célállomására repül. Négy légitársaságból álló hálózata elkötelezett a biztonság, a megbízhatóság és a kiváló üzemeltetés mellett. Fenntartható működési gyakorlata révén a felelősségteljes légi közlekedés mércéjét állította fel; innovatív kezdeményezéseivel és folyamatosan fiatalított flottájával igyekszik minimalizálni ökológiai lábnyomát. Ennek köszönhetően évről évre nyeri el a vállalat a világ legfenntarthatóbb légitársaságának járó elismeréseket.

A Wizz Air a jövőre nézve is nagyszabású terveket dédelget: az évtized végére 500 repülőgépből álló flottát fog üzemeltetni, miközben továbbra is elkötelezett marad amellett, hogy formálja az iparágat, fejlessze szolgáltatásait és az utazási élményt a következő nemzedékeknek, és megfizethető jegyárainak köszönhetően a szabadságot és a világ felfedezésének lehetőségét kínálja utasainak.

„A legmélyebb hálámat szeretném kifejezni mindannyiuknak az elmúlt két évtizedben nyújtott folyamatos támogatásukért és fáradhatatlan elkötelezettségükért. Együtt megváltoztattuk a világot, és figyelemre méltó sikert értünk el. Köszönöm! A szemünk most már a következő 20 évre szegeződik.” – mondta Váradi József vezérigazgató.

 A Wizz Air 2004 óta kulcsfontosságú szereplője a magyar légi közlekedési piacnak, ahol több mint 49 millió utas választotta a légitársaságot. Csak a tavalyi évben több mint 5 millióan repültek Magyarországra érkező vagy onnan induló járaton WIZZ-járaton, jelenleg pedig 31 ország 66 desztinációja elérhető az ország kínálatában. A Wizz Air számára megtiszteltetés, hogy támogathatja a magyar állampolgárokat, és várakozással tekint a magyarországi légi közlekedés jövőjének alakításában betöltött további szerepe elé.

A Wizz Air a jeles évforduló alkalmából egy életre szóló nyereménycsomagot ajánl fel egy szerencsés nyertesnek, aki szabadon válogathat majd a légitársaság közel 200 felfedezésre váró úti célja közül. A győztes ugyanis egy 20 000 euró értékű voucherben részesül, amelyet szabadon levásárolhat a WIZZ bármely járatán.

A kalandvágyó pályázóknak magyar idő szerint május 19. és május 22. hajnali 1 óra között a 20. születésnapra létrehozott versenyoldalon kell megvásárolniuk egy Wizz Air-jegyet, majd elküldeniük foglalási kódjukat és nevüket. A versenyben minden 18. életévét betöltött, adóügyi illetőséggel rendelkező személy részt vehet, amennyiben olyan országból származik, ahol a Wizz Air is repül. A nyereményre vonatkozó korlátozások nélkül a nyertes annyi utazásra viheti el barátait és családtagjait, amennyire a 20 000 eurós limit lehetőséget biztosít.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...