Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Az új első fél éves rekordot állított be a belföldi használtautó-piac
No menu items!

Az új első fél éves rekordot állított be a belföldi használtautó-piac

A DataHouse pénteken közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon csaknem 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első fél évben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél év adatát. A JóAutók.hu várakozása szerint jelentős az esély arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 825 ezres csúcsa – közölte  járműkereskedő internetes piactér elemzésében.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma szinte minden évben meg szokta haladni az első fél éves szinteket, komoly esély van rá, hogy 2024 egészében is rekordszámú személyautó cserél majd gazdát Magyarországon.

Az elemzés kiemelte, hogy folyamatosan növekszik a belföldi személyautó-állomány, tavaly év végén már közelítette a 4,2 milliót, ami több mint 14 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi szintnél. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát.

A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseit. Ezt a pótlást a használtautó-import az elmúlt időszakban kevésbé volt képes kielégíteni, mivel Nyugat-Európában jelentős áremelkedés zajlott le, az árakat pedig tovább emelte a 400 forinthoz közelítő euróárfolyam is. Az érdeklődők figyelme ezért a korábbiaknál fokozottabban összpontosult a hazai piacra, ami a használt autók körében megugró adásvételt generál – összegezte véleményét a JóAutók.hu.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus, a Volkswagen Golf, és a Skoda Octavia. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközép-kategória a Volkswagen Passattal, a BMW 3-as szériával, valamint az idén szintén az első tíz modell közé kapaszkodó Audi A4-es tipussal képviselteti magát – derül ki az elemzésből.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...