Kezdőlap Menedzser-Kihívások A Somogyi Elektronic Kft.az inflációs év után ismét rátalált a siker útjára
No menu items!

A Somogyi Elektronic Kft.az inflációs év után ismét rátalált a siker útjára

 Különleges sikersztori a családi vállalkozásként indult Somogyi Elektronic Kft. története, hiszen a céget, az alapító, majd eladó család visszatérése helyezte ismét növekedési pályára 2014-ben. Igaz 2023-ban a külső gazdasági környezet negatív változásai lefékezték a növekedést, de Somogyi Zsolt ügyvezető-tulajdonos szerint az erre válaszul hozott stratégiai átalakítás pozitív eredménye már érezhető.   

„A cég újkori története akkor kezdődött, amikor az édesapám által 1978-ban alapított és 2008-ban egy pénzügyi befektetőnek eladott családi vállalkozásunk 50 százalékát a menedzsment jogokkal együtt 2014-ben visszavásároltuk. Mivel a cég igen rossz állapotban volt, egy átfogó változásmenedzsment projektet indítva megújítottuk a működési folyamatokat és átalakítottuk a szervezeti struktúrát. Tulajdonosi tőkeinjekcióra került sor, ami tagi hitel formájában valósult meg, aminek visszafizetése már megtörtént. Az átalakulás részeként új raktárkészlettel láttuk el a céget, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cég árbevétele a folyamatos növekedés mellett 4 milliárdról 11,3 milliárd forintra emelkedett 2023 végéig. A pénzügyi eredményjavulást pedig az mutatja, hogy 2022 végére az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) a korábbi mínusz 200 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt” – kezdi az elemzést Somogyi Zsolt tulajdonos-ügyvezető.

Miközben a Covid sem okozott károkat a cég eredményességében az igazi problémák a pandémiát követő megváltozott gazdasági környezet hatására kezdtek el megmutatkozni. Ehhez köthető, hogy az elmúlt nyolc évet követően 2023-ban először, némi veszteséggel zárták az évet.

„Mindez több tényezőre vezethető vissza. Természetesen nem arról van szó, hogy elfelejtettünk volna dolgozni, vagy hogy az értékesítőink ne tudnának többé hatékonyan eladni. A problémát az okozta, hogy 2022-ben már csak rendkívül magas áron tudtunk árukészletet vásárolni. Ennek hátterében az ukrajnai háború hatására jelentősen megemelkedett energiaár és a kiemelkedően magas infláció hatásai álltak. Megfejelve azzal, hogy a forint árfolyama rég nem látott mélységekbe zuhant – volt idő, amikor csak 400 forint feletti árfolyamon tudtunk dollárt vásárolni. Számunkra ez azt jelentette, hogy egy konténer szállítási költsége a korábbi 3-4 ezerről 17 ezer dollárra nőtt, miközben a kínai gyártási költségek átlagosan 20 százalékkal emelkedtek. De mivel megvoltak az értékesítési csatornáink és ezért folyamatos növekedéssel terveztünk, mindennek ellenére nagy mennyiségű árut rendeltünk be. Az infláció és a működési költségek drágulása viszont azt eredményezte, hogy az így drágábbá vált termékek eladhatatlanná váltak. Ezért zártuk a 2023-as évet mínusz nulla körüli eredménnyel. És mivel sem a bankok, sem mi magunk nem szeretjük az egymást követő veszteséges évet, az eredményesség visszaállítása érdekében a kitörési pontokat beazonosítva alapos átvilágítást végeztünk”- mondja a cégvezető.

Kifejtve: nem akartak abba az általános menedzseri hibába esni, hogy amikor baj van, első lépésként elküldik az embereket. Már csak azért sem, mert a Covid alatt is igyekeztek mindenkit megtartani, mert hittek a náluk dolgozó szakemberekben. Mivel a cég büszke arra, hogy a fluktuáció náluk minimális, ezúttal is mindent megtettek a munkahelyek megőrzéséért.

„Az operatív hatékonyság javítása érdekében átszerveztük néhány osztály működését, bizonyos tevékenységeket pedig összevontunk, hogy gyorsabban és ütőképesebben reagálhassunk a folyamatos kihívásokra. Igaz a forgalom visszaesése miatt a háttérszolgáltatások területén némi létszám optimalizálásra volt szükség, de ezt elsősorban a korai nyugdíjazásokkal oldottuk meg. Emellett általánosan is bevezettük a home office-t, ami a Covid alatt már költségcsökkentő intézkedésként is bevált, miközben azok a menedzserek és értékesítők, akik Budapestről járnak a győri központba, ma már közösen indulnak munkába, ami éves szinten több milliós megtakarítást eredményez.

De az elsődleges célunk az volt, hogy új beszerzési csatornákat fedezzünk fel, és még jobb árakat érjünk el a beszállítóinknál – ezt mára sikerült is megvalósítanunk. Emellett – elsősorban a nagy kiállításokon – aktívan kerestük az új termékeket, emellett megkerestük az alternatív disztribúciós lehetőségeket és ujterveztük az exportpiacainkat is. A növekedés érdekében pedig külföldön is igyekszünk erősíteni az online jelenlétünket. Mindeközben a Covid utáni időszakban jelentősen megnőtt raktárkészletünket is sikerült optimalizálni, ami akkor, a megszokott 3,5 milliárdról 5 milliárd értékűre emelkedett. Azóta sikerült visszaállítani az ideális szintre, amit most 2,8 és 3,5 milliárd között tartunk.”

A cégvezető szerint az eredményjavuláshoz sokat segített az idei meleg időjárás, ami különösen a ventilátor eladásban éreztette kedvező hatását. A győri cég, ami a hűtési, fűtési és a karácsonyi dekorációs termékek terén a legerősebb, idén néhány nyári terméket, például a grillezőket is sikerrel vezette be a piacra. Emellett új beszállítókat is találtak és a piac is stabilizálódott valamelyest, ami a beszerzési árak 10-15-os csökkenését jelentette, miközben a szállítási költségek is konszolidálódtak. Más kérdés, hogy miközben egy konténer ára most 8-10 ezer dollár körül van – ami jelentős csökkenés a korábbi 17 ezer dollárhoz képest – a világpolitikai helyzet folyamatos változása miatt az árak is gyakran ingadoznak. Például a jemeni huszik kalóztámadásai miatt most is hosszabbak lettek a szállítási útvonalak, mert a hajók biztonságosabb útvonalakat használnak, miközben e konténerek forgási sebessége is lelassult. Ez pedig újra megemelte a költségeket.

„Amellett, hogy a szénmonoxid-érzékelők, az elosztók és a hosszabbítók – ahol piacvezetők vagyunk – is a portfoliónkban szerepelnek, a háztartási kisgépek kínálatát is folyamatosan bővítjük. Emellett a bojlerek forgalmazásával is elkezdtünk foglalkozni. Eddig 95 százalékban Kínából hoztuk be a termékeket, de mára egyre több európai beszállítóval is felvettük a kapcsolatot és folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogyan tudnánk növelni ezt a mostani tíz százalékos arányt. Magyarországon a nagy és kiskereskedelmi partnereken és a webáruházakon keresztül értékesítjük a termékeinket. A saját online áruházunk inkább csak bemutató célt szolgál, mert nem szeretnénk konkurenciát teremteni az online partnereinknek. Az export nagyjából a forgalmunk 30 százalékát tesz ki. Romániában és Szlovákiában saját leányvállalatunk van, míg Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, illetve Csehországban partnereken keresztül értékesítünk. Romániában, ahol nagyon jól teljesít a gazdaság, sikerült hozni a terveket, miközben Szlovákiában is látható már a fellendülés. A többi piacunkon is érezhető még az infláció, de a magyarországinál lényegesen visszafogottabb, 5-10 százalékos mértékben”

Somogyi Zsolt azt is fontosnak tartja, hogy miközben az új stratégia jegyében több termékkörben is csökkentették az árakat, hogy ezzel növeljék az eladott termékek mennyiségét és javítsák a készletforgási sebességet, ami az új termékek gyorsabb bevezetését is támogatja, a belső mobilitásra is nagy hangsúlyt fektetnek. A folyamatos belső képzések eredményeként a tehetséges, ambíciozus munkatársak számára új karrierlehetőséget teremtve például így kerültek az értékesítés területére azok a munkatársak, akik korábban raktári dolgozók vagy asszisztensek voltak. A cégvezető szerint ez az új, a korábbinál is dinamikusabb átalakulás vezetett oda, hogy fél év távlatából már látni az eddigi intézkedések eredményét, hiszen 2024 nyaráig már úgy sikerült elérni pozitív EBITDA-t, hogy az az év hátralevő részére is optimizmusra ad okot.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Megjöttek a számok az Otthon Start rajtjáról: beszédes százalékok mindenütt.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.