Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Hatalmas az érdeklődés az élelmiszeripar megújítására
No menu items!

Hatalmas az érdeklődés az élelmiszeripar megújítására

Hatalmas az érdeklődés az élelmiszeripar megújítására, hiszen az agrártárca 150 milliárdos kerettel meghirdetett felhívására több mint 708 milliárd forintnyi igény érkezett be – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium szombati közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: a nemzeti kormány célja, hogy megújítsa, és hazai kézben tartsa az élelmiszeripart.

Az uniós forrásokhoz 2021-től biztosított maximális, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak az elmúlt három évben 400 milliárd forintot fordítottak állattartó telepek fejlesztésére, több mint 100 milliárd forintot kertészeti üzemek modernizálására, mintegy 230 milliárd forintot élelmiszeripari kapacitások bővítésére, és 180 milliárd forintot a mezőgazdaság precíziós gazdálkodásra való átállására. hangsúlyozta.

Az agrárminiszter felidézte: az élelmiszer-feldolgozás megújítására és modernizációjára két pályázati felhívás jelent meg idén nyáron, melyek keretösszege 200 milliárd forint volt. Külön a kis projekteknek és külön a nagyoknak, így nem versenyeznek egymással a forrásokért – fogalmazott.

A most zárult kiírások hatalmas érdeklődéssel zajlottak. A kisebb projektek megvalósítását segítő, feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása című kiírásra 54 milliárd forintnyi forrásigény érkezett, több mint 860 projektre. A nemzetközi piacon is versenyképes, hazai export növekedését is jelentő kapacitások létrehozását segítő feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatási kiírására pedig összesen több mint 708 milliárd forintnyi pályázatot nyújtottak be a vállalkozások.

Kitért arra is, hogy a piaci szereplők számítása szerint akár évente 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Advent – Elindult a BKV ünnepi fényflottája, indul 6-án a Mikulásbusz is

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.

Adóegyszerűsítések lesznek – erről egyeztetett Varga Mihály

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit

A kormányablak-busz iskolákban segítette a digitális állampolgárság felvételét

Egy évvel ezelőtt 12 oktatási intézmény igényelte ezt a lehetőséget, idén viszont 37 jelentkezett eddig.

MÁV-vezérigazgató: az utas és a biztonság az első

Az utas és a biztonság az első, a biztonságnak nincsen alternatívája - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Hirdetés

Hírek

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama

Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.

Gazdaság

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.

A hitel nem ajándék – kampány a karácsonyi időszakra kvízjátékokkal

Az év végi időszakban sokan igényelnek rövid lejáratú, kisebb összegű hiteleket is a karácsonyi kiadások fedezésére.

Már több mint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak külföldi bankbetétekben a magyarok 

A pénzügyi vagyon kétharmada ugyanis a legvagyonosabb 10 százalék kezében van az MNB korábbi felmérései szerint.