Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Befejezte a debreceni BMW-nek végzett munkáját a Market Építő Zrt.
No menu items!

Befejezte a debreceni BMW-nek végzett munkáját a Market Építő Zrt.

Több mint 367 millió euró értékben, 400 hektáron valósított meg területelőkészítést és épített ki teljes infrastruktúrát a Market Építő Zrt. és a leányvállalatai Debrecen városa és a BMW Group megbízásából 2019 tavasza óta. Nyolc projekt keretében négy épület teljes körű kivitelezését is elvégezték – tájékoztatta a munkálatok befejezése után az építési vállalkozás csütörtökön az MTI-t.

A debreceni BMW-gyár legösszetettebb és kiemelten technológiaigényes, 140 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokát, az összeszerelő üzemet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát, továbbá három kisebb, összesen 9000 négyzetméter területen elhelyezkedő létesítményt adott át megrendelőjének a Market.

A cégcsoport által megvalósított nyolc projekt magába foglalta a telek építési területté alakítását, amelynek során másfél millió köbméter földet termeltek ki, mozgattak és állítottak be centiméteres pontossággal a szakemberek. Ugyanígy a munkálatok részét képezte a felvonulási létesítmények kialakítása is.

A kivitelezés lényegi elemeit – ezzel együtt a nagyobb szakmai kihívást – azonban a Training Center, a tűzoltósági-üzemeltetési épület és a gyárkomplexum sprinkler rendszerének egészét irányító létesítmény kialakítása, valamint a gyártás lelkének számító összeszerelő üzem elkészítése jelentették.

Ez utóbbi, 140 ezer négyzetméteres épületben a gyártási terület mellett irodák, logisztikai egységek, öltözők, a gépészeti és gyengeáramú rendszerek működését biztosító terek is helyet kaptak, amelyeket teljes körűen a Market Csoport épített ki – részletezték a közleményben.

A nyilvános cégadatok alapján a Market Építő Zrt. árbevétele tavaly 321,69 milliárd forint volt, 2022-ben 306,04 milliárd forintot tett ki. A nyeresége 21 milliárd forintra csökkent a 2022-es 34 milliárd forintot követően.


Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás