Kezdőlap Mozaik A villamosenergiánk közel felét adta a Paksi Atomerőmű
No menu items!

A villamosenergiánk közel felét adta a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada – írta közleményében a társaság.

A paksi létesítmény eddigi működésével összesen közel 250 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást akadályozott meg.Tavaly a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) tízévente esedékes átfogó biztonsági vizsgálatában elismerte a Paksi Atomerőmű elkötelezettségét a biztonságos és megbízható üzemeltetés mellett.

Az OSART vizsgálat jelentése négy paksi “jó gyakorlatot” – köztük azt a saját fejlesztésű szoftvert, amely pontosan és megbízhatóan előre jelzi a kiinduló eseményt és az abból származható fontos események időbeni megvalósulását – is rögzített, amelyek beépülnek a nemzetközi nukleáris szakmai köztudatba.

2024 harmadik negyedévében a létesítmény bekerült a világ összes atomerőművét rangsoroló lista első 30 százalékába, a WANO (Atomerőmű-üzemeltetők Világszövetsége) Párizsi Központjához tartozó mintegy 150 blokkot összehasonlító listán pedig mind a négy blokk az első 25 százalékban szerepel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Bioszféra-rezervátumok fejlesztése kezdődhet el

Bioszféra-rezervátumok közösségi és természetalapú fejlesztése kezdődhet el a magyar-szlovák határ mentén a biodiverzitás közös védelme érdekében, az Európai Unió Interreg programjának támogatásával.

Vízkészletek védelmére koncentrál a vízügy

A vízkészletek védelmére, a felelős vízkészlet-gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt a vízügy "Vizet a tájba" elnevezésű programja, amellyel a korábbi időszak szemléletét nem megtagadni, hanem meghaladni szeretnék.

Hírek

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.