Kezdőlap Építőipar Januárban tavalyhoz viszonyítva kisebb volt az építőipari termelés volumene
No menu items!

Januárban tavalyhoz viszonyítva kisebb volt az építőipari termelés volumene

Illusztráció: Bigstock

2025 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,6 százalékkal meghaladta a 2024. decemberit.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 0,8, az egyéb építmények építésénél 8,4 százalékkal volt kisebb a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 15,9 százalékkal visszaesett.

KSH jelentése szerint a megkötött új szerződések volumene 15,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 19,7 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,9 százalékkal emelkedett.

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 14,2 százalékkal nagyobb volt a 2024. januárinál – közölte az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.
Hirdetés

Hírek

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.