Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik
No menu items!

Robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik

A mintegy 650-700 ezer hazai segédmotoros kerékpár felének sincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet keddi közleményében jelezte: a segédmotoros kerékpárok mindegyikére kötelező kgfb-t kötni, akár van rendszáma, akár nincs. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbb kiadott statisztikái szerint ebben a díjkategóriában kevesebb mint 296 ezer kötelező biztosítást kötöttek az üzembentartók, vagyis a robogók többsége, körülbelül 55 százaléka elvileg nem vehetne részt a közúti közlekedésben.

Egy robogó kötelező biztosítása évente átlagosan 8-10 ezer forintból jön ki. Egy közúti igazoltatásnál a kgfb nélkül közlekedő robogósokra kirótt mulasztási bírság ennek sokszorosa lehet, de az igazi ráfizetés egy baleset során érheti a kötelező nélkül motorra ülőket, mert az okozott kárt saját zsebből kell téríteniük – emelte ki a FBAMSZ.

Az MNB statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok esetében már 2023-ban is 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés, 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ha a baleset személyi sérüléssel is jár, a kárösszeg többmilliós tételt is jelenthet – mutatott rá Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Becslések szerint a kgfb-kötelezettség alá tavaly nyár óta bevont mintegy 50 ezer e-roller közül is csak 10-15 ezer rendelkezik az előírt biztosítási fedezettel.

Ennek oka a részben a tájékozatlanság lehet a szövetség szerint. Tavaly július óta azok az elektromos rollerek is csak kötelezővel vehetnek részt a forgalomban, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot, illetve 25 kilométer per óra feletti sebességgel képesek közlekedni.

A FBAMSZ hangsúlyozta: érdemes megkötni a kötelező biztosítást azoknak, akik eddig ezt elmulasztották. A robogósok és a rolleresek is tiszta lappal indulnak, a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében; igazoltatáskor a rendőrök csak azt vizsgálják, hogy az adott időpontban rendelkezik-e a jármű biztosítással. Rendszám híján a biztosítók a vázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét-közölte az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...