Kezdőlap Egészség-ügy Lízingelt diagnosztika: elérhetővé válik a legmodernebb technológia
No menu items!

Lízingelt diagnosztika: elérhetővé válik a legmodernebb technológia

A lízingkonstrukciók révén az egészségügyi intézmények, szolgáltatók komolyabb egyszeri befektetés nélkül juthatnak hozzá a legújabb és legmodernebb eszközökhöz. Ez a finanszírozási forma nem csak a betegek és a klinikák életét teszi könnyebbé, de társadalmi szinten is nyerhetünk vele. A modern CT-készülékeknél jóval kisebb sugárterhelés éri a betegeket, ezáltal a kockázatok is csökkenthetők – írja a Bank360.hu. 

 Körbejárta a nemzetközi sajtót egy friss tanulmány, amely szerint a CT-készülékek lehetnek felelősek a jövőben a rákos megbetegedések akár 5 százalékáért is a hatalmas sugárterhelés miatt. Ennek ellenére a gépeket nélkülözni nem lehet, hiszen a pontos, korai diagnózisokhoz szükség van az ilyen berendezésekre. Szerencsére a legmodernebb technológiát képviselő CT-készülékek már sokkal gyorsabbak az elődöknél, ezáltal kisebb sugárdózis éri a pácienseket. A mesterséges intelligenciának köszönhetően pedig minden korábbinál részletgazdagabb képminőséget produkál, amivel pontosabb és megalapozottabb diagnózishoz segíti hozzá az orvosokat.

Csakhogy egy mesterséges intelligenciát is használó CT-berendezés akár többszázmillió forintos nagyságrendű összegbe, egy MRI-berendezés pedig még ennél is többe kerülhet. Aligha meglepő, hogy a szolgáltatók ezeket nem mindig képesek önerőből megvásárolni – írja a Bank360.hu.

A cél a hazai ellátottság javítása

Az egészségügyi rendszer fejlettségének egyik kulcsfontosságú mutatója a diagnosztikai képalkotó berendezések elérhetősége és életkora. A magyar állami egészségügy ezen a téren elmarad az uniós átlagtól, bár árnyalja a képet, hogy a magánszektorban elérhető eszközök nem szerepelnek a hivatalos statisztikákban.

A Magyarországon üzemelő gépek átlagosan közel egy évtizedesek, de van olyan kórház is, ahol kétszer ennyi idős berendezések is működnek. Jól láthatók a különbségek az állami és magánszektor között. Utóbbiban a páciensek gyorsabban és jobb minőségben jutnak hozzá a vizsgálatokhoz, de ennek meg is van az ára. Ehhez képest az állami egészségügyi intézményekben korlátozottabb a diagnosztikai eszközök száma és technológiai fejlettsége, ami hosszabb várakozási időt jelent. Tény, hogy a teljesítményalapú állami finanszírozás enyhítette valamelyest ezt a problémát, ahogyan az is javíthat a helyzeten, hogy egy nemrég kiírt pályázat alapján a Kórházi Főigazgatóság 44 új képalkotó készüléket vásárolhat majd.

Okos megoldás a lízing

„A prevencióban is kulcsszerepe van a modern diagnosztikának, ezért is fektetünk finanszírozóként nagy hangsúlyt arra, hogy gyors, rugalmas és innovatív termékekkel támogassuk az egészségügyi szolgáltatókat eszközberuházásaik megvalósításában” – fogalmaz Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója. A lízingnek ráadásul olyan további előnyei is vannak, mint a rugalmas futamidő, a berendezés teljes vételáránál jóval alacsonyabb önerő-szükséglet, valamint az is, hogy kíméli az intézmény cash-flow-ját.

A konstrukciók az üzleti partner igényeire szabhatók, vagyis a lízingbe vevő pénzügyi helyzetéhez legjobban igazodó struktúrát  lehet kialakítani. További előnye, hogy adózási szempontból is kedvező megoldást jelent a magánklinikák számára. Miközben a finanszírozás tárgya maga a biztosíték, a berendezés a futamidő alatt bevételt termel, ezzel pedig  a havi lízingdíj is kitermelhető. A lízing ráadásul lehetőséget biztosít arra is, hogy az ügyfél az eszközt saját könyveiben tartsa nyilván és amortizálja, a futamidőt pedig a tervezett felhasználási időhöz igazíthassa.

A beteg és a kórház is hálás a modern képalkotó eljárásokért

A diagnosztikai ellátás színvonalának fenntartásához már nem elég az elavult eszközök rendszeres karbantartása és időszakos felújítása: modern orvosi eszközökre is szükség van, a régieket idővel korszerűbbre kell cserélni.

Ez természetesen előnyös az egészségügyi szolgáltató, kórház, rendelő számára, mivel gyorsabban, pontosabban tud diagnosztizálni, gyógyítani, több betegre jut így kapacitása. Maguk a betegek is szívesebben mennek olyan egészségügyi intézménybe, ahol nagyobb az esélyük, hogy időben felismerik az egészségi problémájukat, ahol jobb az infrastruktúra, ahol korszerűbb módszerekkel kezelik, vizsgálják őket és kevesebb kellemetlenséggel járnak a beavatkozások.

Az egészségügyi intézmények ráadásul a jó szakembereket is könnyebb tudják megtartani, megnyerni, ha korszerű  berendezéseket biztosíthatnak a számukra .  Végezetül össztársadalmi szinten is megtérül az összefogás, ha hamarabb ismernek fel betegségeket, rövidebb idő alatt gyógyulnak meg a páciensek, hiszen kevesebbet kell kezelésekre, táppénzre, és egyéb támogatásokra költeni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás