Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Tesla-botrány: vissza kell fizetni a támogatást
No menu items!

Tesla-botrány: vissza kell fizetni a támogatást

Mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt.

A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az autógyártó beleegyezett, hogy a német piacon elérhetővé teszi a kocsi komfortcsomag nélküli változatát, amelynek az ára alacsonyabb a megszabott értékhatárnál. A hatóságlevette a Tesla S-t a támogatható autók listájáról, mert az alapmodell a hatóság szerint egyszerűen nem megvásárolható, nem lehet ilyet kapni Németországban.

A Tesla vitatja mindezt. Azt állítják, rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba.

Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek.

A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget.

Nem sokkal később a frankfurti bíróság egyik szóvivője közölte a Die Welt című lappal, hogy a Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. Az amerikai autógyártó német leányvállalata azt akarja elérni, hogy vásárlóinak ne kelljen visszafizetnie az állami támogatást. Ezért megtámadták a bíróságon a Bafa döntését, miszerint a Tesla S nem támogatható, mert nem kapható a 60 ezer eurónál olcsóbb változat. A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autókra vonatkozik.

Őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk.

Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...