Kezdőlap Fogyasztóvédelem Digitális jólét program. Az e-kereskedelemben is fontos a fogyasztóvédelem
No menu items!

Digitális jólét program. Az e-kereskedelemben is fontos a fogyasztóvédelem

Elkészült Magyarország digitális szolgáltatás kereskedelem-fejlesztési stratégiájának szakmai tervezete, amelynek célja, hogy kiszámítható, stabil és támogató szabályozási környezetet alakítson ki a hazai vállalkozások számára, emellett védje a fogyasztókat.

Gál András Levente

Gál András Levente, a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője a győri Széchenyi István Egyetemen tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a tanulmány sarkalatos pontja az, hogy felkutassa, mit kell tennie a magyar kormánynak ahhoz, hogy az ezen a piacon működő vállalkozások fejlődni tudjanak, hogy Magyarország e téren inkább exportáló legyen és ne importáló.

Hozzátette, hogy a kormány mindig is a magyar emberek oldalán állt, ezért a fogyasztók védelme kiemelten fontos az e-kereskedelem területén is.

A szakmai vezető konkrétumokról egyelőre nem beszélt, mert a stratégiai tanulmány szakmai tervezetének megvitatása zajlik a 24. Digitális jólét fórum keretében a győri egyetemen, s az ott megfogalmazott javaslatokkal kiegészülve fog először közigazgatási egyeztetésre, végül a kormány elé kerülni.

Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, a kormány célja az, hogy a termékbiztonság garantálása érdekében védje a magyar fogyasztókat.

Kitért arra is, hogy Brüsszelben a fogyasztóvédelem jövőjével kapcsolatos, minden európai uniós tagállamra kiterjedő vita zajlik a kettős minőségű termékekről és az úgynevezett különleges plusz szabályok lazításáról.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kettős minőségű termékekkel kapcsolatbana kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Nyugat- és Kelet-Európában minőségbeli eltérések vannak ugyanazon termékek között, egyben örömét fejezte ki, hogy a közép- és kelet-európai országok jelzése alapján erről a jelenségről uniós szinten diskurzus kezdődött.

Az e-kereskedelem terén létező, úgynevezett különleges plusz szabály lazítását nem szorgalmazza a kormány – mondta, majd hozzáfűzte, hogy ez a szabály mondja ki, hogy 14 napon belül a vásárló indoklás nélkül visszaküldheti a megvásárolt terméket.

Kara Ákos beszélt arról is, hogy a fogyasztók védelme egyre hangsúlyosabb szerepet kap Magyarországon, s a kormány számára fontos, hogy átgondolt és egymással összefüggő intézkedéseket hozzon.

A djp és a győri egyetem szándéknyilatkozatot ír alá a jövőbeni együttműködésről a digitalizáció különböző területein, különösen az e-kereskedelem, a közteherviselés, a kényelmi díj és a share economy területeire.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás