Kezdőlap Edukáció Rangsor - A világ élvonalában a Zeneakadémia
No menu items!

Rangsor – A világ élvonalában a Zeneakadémia

A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds (QS) 2019-es rangsora szerint.

A február végén közétett rangsorban a közép- és kelet-európai régió művészeti egyetemek közül a Zeneakadémia mellett mindössze két iskola szerepel az első 100-ban, az Észt Zene- és Színiakadémia és a moszkvai Bolsoj Balettintézet. A QS az 51. helytől a 100. helyezésig hagyományosa már csak csoportos sorrendet közöl, ebben a szekcióban kapott helyet a Zeneakadémia is.

A QS nemzetközi szakterületi rangsorok készítői öt szempontot vesznek figyelembe. Az első az adott intézmény hírneve és tekintélye a tudományos szférában, amelyet 80 ezer területi szakember megkérdezésével értékeltek, az összesített pontszám 40 százaléka ezen múlott. A Zeneakadémia zenetudományi kutatásai nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számítanak, amelyek egyik fokmérője, hogy a Zeneakadémia kutató munkatársai rendszeresen tesznek eleget külföldi meghívásoknak.

A második szempont az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága volt, ehhez a rangsor készítői 13 millió tudományos dolgozat 66 millió hivatkozását nézték át. Az oktatói-hallgató arány jelentette a harmadik szempontot, ebben a Zeneakadémia az egyéni képzés sajátosságai miatt kiemelkedően jól teljesít, hiszen egyetlen hallgatóval a legtöbbször két vagy még több tanár foglalkozik az órákon.

A rangsor készítői emellett figyelembe vették a kikerült hallgatókat foglalkoztató munkáltatók véleményét is. A Zeneakadémia diplomásai közismerten kelendőek a zenei “munkaerőpiacon”, a világ legnagyobb koncerttermeiben is kapnak lehetőséget, nemzetközi jelenlétük jelentős. A közlemény példaként említi, hogy a Bécsi Filharmonikusok cselló szólamának mindhárom magyar vezetője a Zeneakadémián tanult.

A rangsorolás utolsó szempontja az egyetemek nemzetközi nyitottságát, a külföldi hallgatók és oktatók arányát vizsgálta. A Zeneakadémia külföldi hallgatóinak aránya az egyetem évtizedekre visszanyúló nemzetközi kapcsolatainak is köszönhetően meghaladja a 20 százalékot, ez a szám Magyarországon csak a Semmelweis Egyetem esetében magasabb – írta az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...