Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A nyaralók 15%-a választ utazási irodánál
No menu items!

A nyaralók 15%-a választ utazási irodánál

A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki egy reprezentatív kutatásból.

Négy év, 2014 óta 13 százalékponttal csökkent azok aránya, akiknek nincs lehetőségük üdülni. A nyaralók átlagosan 8 napra utaznak el.

Az előző évhez képest 5 százalékkal csökkent a maximum 50 ezer forintos keretből gazdálkodók száma, és körülbelül ugyanennyivel nőtt a 200 ezer forint feletti büdzsével rendelkezők aránya. Az utazást továbbra is elsősorban félretett pénzből finanszírozzák a nyaralók (77 százalék), amelyet az aktuális havi bevételekkel (36 százalék) és a cafeteria-kerettel (20 százalék) egészítenek ki.

A nyaralók fele a főszezonban, júliusban és augusztusban utazik, 10 százalék pedig szeptemberre időzíti éves pihenését.

A magyarok több mint kétharmada belföldön nyaral. A hazai úti célok között jelentősen nőtt a Balatonon kívüli üdülőhelyek népszerűsége, idén 54 százalék választ ilyen helyet, ami csaknem 10 százalékpontos növekedés tavalyhoz képest.

A Balaton elsősorban a fiatalok között népszerű, a 18-29 éves korosztály csaknem fele tölt itt hosszabb-rövidebb időt idén nyáron. Az utazók életkorának előre haladtával azonban fokozatosan csökken a tó vonzereje, az 50-75 éveseknek már csak negyede mondta, hogy a Balatont választja nyaralása helyszínéül.

Külföldre 35 százalék utazik, közülük csaknem ugyanannyian választanak európai tengerpartot (18 százalék), mint egyéb európai helyet (16 százalék) pihenésük helyszínéül. Európán kívülre csak az utazók 5 százaléka megy.

A döntő többség, 80 százalék maga szervezi a nyaralást, 15 százalék pedig az utazási irodák ajánlatai közül választ.

Az elmúlt öt évben fokozatosan nőtt a bankkártyás fizetések aránya. Míg 2014-ben szinte mindenért készpénzzel fizetett az utazók 92 százaléka, idén 84 százalékuk tesz így. A készpénzforgalom csökkenése felé mutató jel, hogy a válaszadók negyede ahol tud, bankkártyával fizet – derül ki a felmérésből.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából az NRC végezte június 18. és 27. között, 18-75 éves internetező lakosság körében, ezer fős mintán.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...