Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Csökkenti a bankközi díjakat a Visa és a Mastercard
No menu items!

Csökkenti a bankközi díjakat a Visa és a Mastercard

Mintegy 40 százalékkal csökkenti a Visa és a Mastercard az Európai Unióban harmadik országokban kibocsátott kártyákkal végrehajtott tranzakciók költségeit.

Az érintőkártyák aránya az év végére az összes fizetési kártyán belül meghaladta a 79 százalékot. Kép: youtube.com. azüzlet.hu

A két amerikai kártyakibocsátó óriásvállalat az EU versenyhatóságaként eljáró bizottság fellépésének hatására már korábban vállalta az úgynevezett multilaterális bankközi díjak leszorítását. A brüsszeli testület, amely trösztellenes eljárást indított az ügyben, most jogilag kötelezővé nyilvánította ezen vállalásokat.

Az Európai Unió 2015-ben korlátozta a bankközi díjak mértékét, de ez csak az Európai Gazdasági Térség országaiban kibocsátott és használt kártyákra vonatkozik, a harmadik államokra nem.

“Az immár kötelező erejű vállalások nyomán csökkenni fognak a kereskedők költségei az Európai Gazdasági Térségen kívüli bankkártyákkal való fizetések után. Ez, a Mastercard határokon átnyúló kártyás fizetési szolgáltatásaira vonatkozó januári döntéssel együtt az európai kereskedők költségeinek mérséklését eredményezi, ami végső soron kedvező minden fogyasztó számára” – hangsúlyozta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos az MTI jelentése szerint.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.