Kezdőlap Mozaik Államháztartás - Fél év alatt 39 százalékos hiány
No menu items!

Államháztartás – Fél év alatt 39 százalékos hiány

Júniusban 213,6 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az első fél évet az államháztartás központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 39,1 százaléka – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az év egészére továbbra is reális és elérhető a GDP arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél, miközben az államadósság-mutató is tovább csökken – emelte ki a PM.

Az idei első fél évben a központi költségvetés 467,3 milliárd forint hiánnyal zárt, míg az elkülönített állami pénzalapok 61 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 16,3 milliárd forint többletet értek el.

Közölték: az uniós viszonylatban egyik legalacsonyabb kulcs mellett is az év első hat hónapjában személyi jövedelemadóból 105,4 milliárd forinttal, míg a szociális hozzájárulási adóból, illetve a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból összesen 260,1 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mint az előző év azonos időszakában.

A kétszámjegyű béremelkedésekkel és az adókedvezményekkel több pénz marad a családoknál, így többet költhetnek fogyasztásra is. A gazdaságfehérítő intézkedésekkel és a jó adózók számára tavaly kedvezően megváltozott szabályozással együtt ez megmutatkozik abban, hogy az általános fogalmi adóból származó bevételek 397,4 milliárd forinttal, a jövedéki adóból származóak 45,3 milliárd forinttal emelkedtek az első fél évben a tavalyihoz képest.

A PM kitért arra: 2019. június végéig összesen 346,6 milliárd forintot utalt át Brüsszel Magyarországnak, miközben a kormány folytatja az uniós támogatások megelőlegezését. Ennek nyomán az év első hat hónapjában 710,6 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezettek részére. A hazai forrásbiztosításon belül jelentős nagyságrendet képvisel a Modern Városok Program fejlesztéseinek, a vasúthálózat korszerűsítésének, a Pest megyét érintő projekteknek a támogatása, a turizmust célzó intézkedések, valamint a vállalkozások beruházásainak ösztönzése.

A PM legutóbbi tájékoztatása szerint májusban az államháztartás központi alrendszere 137,4 milliárdos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban az önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszer 176,4 milliárd forintos hiányt mutatott, ami az éves előirányzat 17,7 százaléka volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Georgiából     Két kontinens határán

A szolgáltató szektor (amelynek igen nagy része kapcsolódik az idegenforgalomhoz) termeli meg a GDP mintegy 68 százalékát, és ez az ágazat foglalkoztatja a munkaerő 47 százalékát.

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
Hirdetés

Hírek

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.