Kezdőlap Hírek Norvégia is megvonta a segélyt a brazil esőerdőktől

Norvégia is megvonta a segélyt a brazil esőerdőktől

Németország után Norvégia, az Amazonas Alap fő finanszírozója is felfüggesztette az esőerdők védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában. A norvég kormány szerint a brazil vezetés semmit sem tesz a világ tüdejének megóvásáért.

Ola Elvestuen

A tavalyi természetvédelmi projektek eredményei alapján idén nagyjából 300 millió norvég korona (9,7 milliárd forint) támogatás illetné meg Brazíliát, de Norvégia nem utalja át az összeget, mert Brazília megszegte a vele és Németországgal kötött egyezményt azáltal, hogy az ő beleegyezésük nélkül, önhatalmúlag leállította az Amazonas Alap igazgatóságának és technikai bizottságának működését – közölte Ola Elvestuen környezetvédelmi miniszter.

A 2008-ban életre hívott Amazonas Alapot a kezdetek óta 8,3 milliárd koronával (270 milliárd forint) finanszírozta Norvégia, az első számú adományozó. Németország eddig 20 milliárd forintnak, a Petrobras brazil olajtársaság pedig 2,25 milliárd forintnak megfelelő összeggel járult hozzá a segélyalap működéséhez.

Egyre nagyobb területen zajlik erdőirtás Brazíliában. Kép: news.sky.com

Norvégia a múlt hónapban aggodalmát fejezte ki az amazonasi esőerdők kivágásának gyorsuló tempója miatt. A környezetvédelmi miniszter szerint immár világos, hogy a brazil kormánynak esze ágában sincs megállítani az erdőirtást.

A német környezetvédelmi miniszter múlt héten jelentette be, hogy az amazonasi esőerdők irtásának drasztikus felgyorsulása miatt a tárca leállítja az őserdők és a biodiverzitás védelmét szolgáló projektek támogatását, és ennek értelmében mintegy 35 millió euró (11,3 milliárd forint) értékű támogatást zárol.

Az Amazonas őserdeit is figyelő Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) szerint az ország idén sokszorta több erdőt veszített, mint a korábbi években. Az INPE igazgatója augusztus elején távozni kényszerült posztjáról azt követően, hogy Bolsonaro többször bírálta az intézetet, azt állítván, jelentései az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének.

Jair Bolsonaro

Jair Bolsonaro brazil elnök úgy reagált a segélyek leállítására, hogy országának nincs is szüksége a külföldi pénzekre, a két európai ország pedig foglalkozzon inkább saját környezeti problémáival. Rámutatott, hogy Norvégia bálnákat öl és kőolajat termel ki az Északi-sarkvidéken. Angela Merkel német kancellárnak azt üzente, hogy fordítsa a pénzt Németország újraerdősítésére, Norvégia pedig inkább Németországot segítse az újraerdősítésben.

Az Amazonas-régió nagy területeit használják haszonállatok tenyésztésére és takarmánynövények termesztésére. Az elmúlt 50 évben az esőerdő 17 százaléka tűnt el. A kutatók szerint a Föld zöld tüdeje hatalmas szavannává változhat, ha a veszteség mértéke eléri a 20-25 százalékot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.