Kezdőlap Autóipar A Schaeffler AG munkaidőt csökkent bajor gyárában - rólunk nem beszélnek
No menu items!

A Schaeffler AG munkaidőt csökkent bajor gyárában – rólunk nem beszélnek

Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt – írta a Handelsblatt című üzleti lap.

A bajorországi Erlangenben működő üzemben szeptemberben vezetik be a rövidített munkaidőt. Az intézkedés a főként a vállalatcsoport saját termékeinek gyártására szolgáló különleges gépeket előállító részleget érinti, a területen 400 embert foglalkoztatnak.

A Handelsblatt beszámolója szerint a társaságnál hangsúlyozták, hogy egyedi esetről van szó, és a rövidített munkaidő csak végső esetben lehet megoldás, amikor már minden egyéb lehetőséget – például a szabadságolást – kimerítettek.

A lap a német üzemről ír. A magyar gyárakat, közöttük a szombathelyit – képünkön – nem említi

A gyárat Magyarországon is üzemeltető csoport a Handelsblatt szerint valamennyi autóipari beszállítóval együtt “nyomás alatt” áll. A cég vezetése a globális autóipari termelés visszaesésével számol, és júliusban lefelé módosította a bevétel és a nyereség idei alakulására adott előrejelzését.

A lap kiemelte, hogy a Schaefflert különösen erősen érinti az autóipar átalakulása, mert finommechanikai specialistaként többnyire a belső égésű motorral működő járművekhez gyárt alkatrészeket.

A Schaeffler 50 országban, 170 telephelyen 92 ezer embert foglalkoztat. Az idei első fél évben 7,226 milliárd euró (2350 milliárd forint) bevételt ért el, ami 0,8 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Az adó- és kamatfizetés előtti eredmény (EBIT) 483 millió euró volt, az egy évvel korábbi 773 millió euró után.

Németországban bizonyos munkajogi szabályok betartásával bármely vállalkozás csökkentheti az alkalmazottak munkaidejét válság idején, hogy elkerülje az elbocsátásokat.

A munkaidővel együtt a dolgozók fizetése is csökken, a veszteség egy részét az állam kiegyenlíti, legfeljebb 12 hónapon keresztül.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jött Trump és bedobta a törülközőt a globális banki klíma-szövetség.

A szövetség, amely egykor több mint 140 tagot foglalt...

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.