Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Elrendelték a Csepel Holding felszámolását
No menu items!

Elrendelték a Csepel Holding felszámolását

A Fővárosi Törvényszék a hitelező NAV dél-budapesti adóigazgatóságának kérelmére megállapította a Csepel Holding Nyrt. fizetésképtelenségét, és főeljárásban elrendelte a felszámolását.

Közölték: a Csepel Holding igazgatósága egyeztet a NAV illetékeseivel a tartozás rendezésének módjáról, a felszámolás elkerülése érdekében.

A társaság BÉT honlapján közzétett első fél évi jelentése szerint a csepeli szerszámgépgyártás nagyon nehéz időszakot élt át 2019 elején. Az Orosz Államvasutak, valamint a DGC céggel kötött szerződés az orosz fél elállása okán nem teljesült.

Az Orosz Államvasutak igényére, a DGC céggel kötött szerződés a leányvállalatnak 2 millió euró veszteséget okozott közvetlenül, ami a műszaki előkészítés és a betanulás költségeit, valamint a due diligence-ben való részvételt tartalmazza.

A projekttel kapcsolatos veszteségeket kifizetetlen számlák jelzik, amit most egy orosz ügyvéd bevonásával megpróbál a cég peres úton érvényesíteni a DGC cégen.

A vezetői összefoglaló szerint ennek következménye, hogy nagyon komoly NAV-adósságok halmozódtak fel a cégcsoportnál.

A cégek vezetése és az igazgatóság komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a felszámolási fenyegetést elkerülje, további jelentős projektek előkészítésén dolgozik, amiből fedezhetőek lesznek a korábban felhalmozott tartozások.

A jelentés szerint az orosz Transzmasholding kereste meg a cégcsoportot “1300 személyvagont érintő egyiptomi szállításban való részvétel okán”. Ezen projekt műszaki előkészítése és az árajánlatadás folyik, ami várhatóan a közeljövőben szerződésben zárul. A projekt – megvalósulás esetén – igen jelentős árbevételt fog jelenteni a cég(ek) életében.

Egyéb jelentős munkákon is dolgozik a cégcsoport, ezek: ultrapreciziós CNC esztergagép szállításának előkészítése India irányába, német megrendelésre felújított gépek szállítása, elsősorban az autógyártás piacára.

Mindezek okán a cégcsoport vezetése azt gondolja, hogy a céget az év végére sikerül egészséges állapotúra hozni. Ebben szerepet kap egy tőkeemelési lehetőség is, ami további fejlődést, és jelentős árbevétel-növekedési potenciált hordoz.

A Csepel Holding Nyrt. 2019 első fél évében 333,5 millió forint árbevétel mellett 44,2 millió forint nettó eredményt könyvelt el. Az árbevétel 29,2 százalékkal, a nettó eredmény 59,1 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás