Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: minden várakozást felülmúlt a növekedés
No menu items!

Varga Mihály: minden várakozást felülmúlt a növekedés

A magyar gazdaság egészséges szerkezetével magyarázható, hogy újra várakozásokon felüli mértékben nőtt a bruttó hazai termék – mondta a harmadik negyedéves GDP-adatokra reagálva a pénzügyminiszter.

A Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy július és szeptember között a nyers adatok alapján 5 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékos volt a bővülés.

Varga Mihály szerint a növekedés mögött a kormányzati intézkedések sikere áll. Kép: PM

Varga Mihály részben a gazdaságot befolyásoló kormányzati intézkedésekkel, így egyebek közt az otthonteremtési támogatással, a versenyképességi programmal és az állami beruházásokkal magyarázta a növekedést. Véleménye szerint hozzájárult a bővüléshez a bérfelzárkóztatás és a munkaerőpiac alakulása is, – mint mondta – Magyarországon 4,5 milliónál is többen dolgoznak, a reálbérek idei növekedése pedig meghaladta a 7 százalékot augusztus végéig.

Erősítik a növekedést az új exportkapacitások is, hiszen a szűkülő nemzetközi kereslet ellenére is 72 milliárd eurót ért el a magyar kivitel 2019 első 8 hónapjában, 4 százalékkal meghaladva a tavalyi teljesítményt – tette hozzá. Hangsúlyozta emellett, hogy az uniós forrásfelhasználás is megjelent a növekedési adatokban, hiszen Magyarország a támogatásokat hatékonyan, túlnyomórészt a gazdaság fejlesztésére fordítja.

A miniszter kiemelte a magyar ipar és a szolgáltató ágazat kiemelkedő eredményeit, és különösen azt, hogy a kedvező költségszerkezetnek köszönhetően a belföldi teljesítmény a lassuló német bővüléstől 15 hónapja különvált.

Varga Mihály megjegyezte, hogy minden várakozást felülmúlt a magyar gazdaság növekedése az idei harmadik negyedévben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank 4,2 százalék, a Reuters konszenzusa 4,7 százalék, a Portfólióé 4,8 százalék, a Pénzügyminisztérium pedig 4,9 százalék bővülést valószínűsített. Hozzátette, hogy a negyedéves GDP-adatok történetében csupán hatszor volt magasabb az emelkedés, ráadásul a mostani nem privatizációra vagy hitelekre, hanem a gazdaság egészséges szerkezetére támaszkodik.

Rámutatott, hogy az eddig közzétett adatok alapján Magyarország érte el a legnagyobb gazdasági növekedést Európában, és az előző negyedévekhez hasonlóan a teljes összesítésben is a legjobbak közé kerülhet.

A miniszter úgy látja, az éves növekedés elérheti a 4,8 százalékot. Kép: PM

A tárcavezető arra számít, hogy a kedvező gazdasági folyamatok kitarthatnak az év végéig, belföldön folytatódik a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülése, a világgazdaság pedig a visszaesés ellenére elkerülheti a recessziót, így az éves magyar GDP-növekedés elérheti a 4,8 százalékot. Ígérete szerint folytatódik a fegyelmezett költségvetési és államháztartási politika, tovább a csökken az államadósság és tartható marad a hiánycél.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály közölte, hogy a kormány elfogadja a munkaadói és a munkavállalói oldal bérmegállapodását, így azt is, ha az eddig tervezettnél magasabb arányú minimálbér-emelésben állapodnak meg 2020-ra. Kormányzati közbenjárást csak akkor látna indokoltnak, ha a szociális partnerek között nem születne megállapodás.

Elmondta továbbá, hogy Magyarországot az uniós támogatásokban nem éri kár, és a források átstrukturálása nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát sem, hiszen az első 10 hónapban a hiány az egész évre tervezettnek csupán az 58 százaléka.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.