Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Vásárnyitány Debrecenben - Farmerek, öntözni kéne
No menu items!

Vásárnyitány Debrecenben – Farmerek, öntözni kéne

Az agrárminiszter szerint “az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára”. Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik, ugyanakkor támogatásáról biztosította a Debrecen és térsége vízgazdálkodási programjának a megvalósítását.

Nagy István pénteken a debreceni Farmer Expo megnyitóján tartott agrárfórumon kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés.

A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé – jegyezte meg.

A tárcavezető jelezte: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így "erkölcsi alapunk van öntözni". Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik, ugyanakkor támogatásáról biztosította a Debrecen és térsége vízgazdálkodási programjának a megvalósítását.

Nagy István előadásában utalt a Debreceni Egyetem kutatóinak munkájára, akik 110 év napi meteorológiai adatai alapján végeztek elemzést, s kiderítették, 30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz.

Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve “nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk”.

Az agrárminiszter az MTI érdeklődésére hozzátette: az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium vízügyi szakemberei szorosan együtt dogoznak olyan megoldási javaslatokon, “hogyan tudjuk Magyarország öntözhető területeinek a nagyságát növelni, miként tudjuk megoldani, hogy a vízgazdálkodás sikeres lehessen Magyarországon”.

Nagy István a fórumon kitért az agrárgazdaság időszerű kérdéseire is. Jelezte, hogy az idén 4,84 millió tonna búza termett az országban, ami 21 millió ember kenyérellátását biztosítja, fedezi a vetőmagot és a megfelelő takarmányozást.

Megerősítette, hogy a szaktárca teljes mértékben támogatja az almatermelők összefogását, visszautasítja a méltánytalan felvásárlási árakat, és érdemi tárgyalásokat követel az almatermelők és a felvásárlók között.

Nagy István ugyanakkor rámutatott: meg kell tudni újulnia az ágazatnak, a jelenlegi növénytermesztési technológiák újragondolását sürgette, kiemelve, hogy mindehhez az ágazat szereplőinek összefogására, és a fiatalok egyre növekvő szerepvállalására, generációváltásra van szükség.

Utóbbi kapcsán elmondta: a fiatal gazda pályázatra 4200 pályázat érkezett, és a 10 milliárd forinttal megnövelt pályázati keretből kétezren kaptak támogatást.

“Fontos üzenet, hogy 4200 fiatal akar a mezőgazdaságban dolgozni” – nyomatékosította az agrártárca vezetője a debreceni Farmer Expón, ahol elindította a szabolcsi almát népszerűsítő marketing programot.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az expó megnyitóján hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi időszakban jelentős ipari beruházásokat, és munkahelyek ezreinek létrejöttét jelentették be a városban, “a mezőgazdaság, az élelmiszeripar nem lett kevésbé fontos Debrecen életében”.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a 30 ezer hektár hajdúhátsági földet érintő Civaqua vízgazdálkodási programot – amit még az 1970-es években dolgoztak ki, és azóta többször frissítettek – a közeljövőben sikerül megvalósítani.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke kiemelte: azon túl, hogy az expón közvetlenül juthatnak információkhoz az ágazat szereplői, arra is jó alkalom, hogy az állampolgárok valós képet kapjanak a magyar mezőgazdaságról.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról tájékoztatott, hogy a Magyarok kenyere, 15 millió búzaszem program keretében összegyűlt búzából augusztus 20-án kisütik a “magyarok kenyerét”, amit minden megyébe és határon túli magyar területre eljuttatnak.

Hozzátette: nyolc esztendővel ezelőtt, a program indulásakor 10 tonna búza gyűlt össze, tavaly 628 tonna, az idén pedig még több búzából süthetik ki a magyarok kenyerét.

A Farmer Expo megnyitóján átadták a város idei díjait. Vaszkó László vásárigazgató jelezte: az idén 300 kiállító mutatkozik be több mint 17 ezer négyzetméter kiállítási területen.

A számos állatfajta-bemutató mellett kertészeti, baromfi-, sertés- és szarvasmarha-konferenciát rendeznek az augusztus 20-ig tartó vásáron – tette hozzá.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.