Kezdőlap Pénzvilág Azonnali átutalás márciustól - tízmilliós limittel
No menu items!

Azonnali átutalás márciustól – tízmilliós limittel

Március másodikán startol az azonnali fizetések rendszere. A Bankszövetség szerint valamennyi szereplő felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára közölte: az azonnali átutalás bevezetését a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor 30-40 milliárd forintot költött az új rendszerre.

Becsei András

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, hogy ez a rendszer a magyar bankszektor valaha volt legnagyobb egyszeri beruházása, több százezer munkaórát fordítottak a kifejlesztésére. Úgy vélte, ez is mutatja a bankszektor elkötelezettségét a rendszer sikeressége iránt, ami új pénzforgalmi korszakot hoz a magyar gazdaságba.

Kiemelte, hogy a 10 millió forintos tranzakciós limit világviszonylatban is egyedülállónak számít alapszolgáltatásként.

A bankszövetség elnöke kifejtette, szeretnék elérni, hogy a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós adó kivezetése a következő hónapokban megtörténjen. Ezt követően a bankok közötti verseny eredményeként új, a korábbiaknál lényegesen alacsonyabb árazású számlacsomagok fognak megjelenni – jelezte.

Kovács Levente

Kovács Levente főtitkár elmondta: a kormányzat, a jegybank, és a bankszektor  közötti együttműködés jó, és az idén is szoros lesz.

Véleménye szerint az azonnali fizetési rendszerhez új folyószámlacsomagokra és új pénzforgalmi alkalmazásokra van szükség.

Az idei feladatok és kihívások közé sorolta a pénzügyi szolgáltatások országon belül tartását, és a digitális átállást az azonnali átutalás bevezetése mellett. Ahhoz hogy a digitális átállás országos szinten sikeres legyen, valamennyi folyamatnak digitális formában kell lennie, minden ágazatban.

Jelasity Radován

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: 2019-ben is jó évet fog zárni a magyar bankszektor. Az eddigi adatok szerint a szektor 560 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi év első három negyedévét, ami 10 százalékos növekedés. A mérlegfőösszeg 10, a hitelezés 20 százalékkal emelkedett. A bevételek 8 százalékkal voltak magasabbak az előző évinél, a költségek 11 százalékkal nőttek. A nem teljesítő hitelállomány 3,2 százalékról 2,8 százalékra csökkent tavaly az első három negyedévben – ismertette.

Megemlítette, hogy a babaváró hitelezés tavaly öt hónap alatt meghaladta a 400 milliárd forintot, a jelentős érdeklődést jól kezelte a szektor. Ez a piacot jelentősen átalakította, és hozzátett a hitelezés lendületéhez.

Szólt arról is, hogy az idén 226 milliárd forint tranzakciós bevétellel számol a kormány.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.