Kezdőlap Edukáció A joghallgatók már a fesztiválokra is kiviszik a pénzügyi tudást
No menu items!

A joghallgatók már a fesztiválokra is kiviszik a pénzügyi tudást

Abban nincs újdonság, hogy a pénzügyi tudatosság Magyarországon igen gyenge lábakon áll. Ezt ismerték fel azok a jogi egyetemisták is, akik a világ legnagyobb, független, joghallgatókat tömörítő szervezete, az ELSA keretében kívánnak ezen változtatni.

– Az ELSA Hungary tavaly, a budapesti és a vidéki helyi szervezeteivel, valamint a Pénzügyi Békéltető Testület (PKT) és a Magyar Nemzeti Bank Oktatási Igazgatóságának szakmai segítségével mérte fel a magyarországi jogi karokon a pénzügyi jogi oktatás helyzetét – elemez Tüttő Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves joghallgatója az European Law Students’ Association (ELSA) magyarországi szervezetének elnöke.

Kifejtette: felmérésük eredménye annak ellenére nem volt túl rózsás, hogy sehol sem kívánták minősíteni az oktatás színvonalát. Az viszont egyértelműen kitűnt, hogy a magyar pénzügyi jogász oktatásban nincs egységes tudás: azt tapasztalták, hogy ahány magyar jogi kar, annyiféle tanterv szerint folyik a képzés. Ráadásul van, ahol erre a másodéveseknél, míg másutt a negyedéveseknél kerül sor. A legnagyobb gond talán mégsem ez, hanem az, hogy mivel az oktatás két szemeszteres, vagyis egy éves, pont a diákok szakmai előmenetelét leginkább érintő gyakorlati tapasztalatok megszerzésére nem marad idő.

– Mindezek után, a felmérés eredményeit, valamint az MNB által becsatornázott munkaerő piaci igényeket is figyelembe véve alakítottuk ki azt az újfajta, gyakorlatorientált koncepciót, amit az egyetemi tananyag kiegészítéseként javasolunk megtanulni, az általunk, az MNB, a PKT és piaci szereplők – köztük üzleti tanácsadók és ügyvédi irodák -, bevonásával tartott órákon.

A program egyik első elemeként tavaly ősszel került megrendezésre az a Kreatív Pénzügyi Esetverseny, mely a PBT, illetve másik támogatójuk, a KPMG praxisán alapuló, a valóságban megtörtént eseteket adott versenyfeladatként a résztvevő joghallgató csapatoknak. Akiktől az így felvetett problémákra vártak kreatív, ügyfélközpontú megoldásokat, a tényleges tárgyi jogi tudás megkövetelése nélkül, a képességekre és hozzáállásra építve. A zsűri segítségével az első fordulóban a pénzügyi fogyasztóvédelem körében, majd pedig egy több országon átívelő adótanácsadási kérdésben kellett „ügyfeleiket” – a zsűri tagjait – kiszolgálniuk.

Tüttő Péter szerint a verseny megtartásával nemcsak a sokak szerint száraznak tartott pénzügyi jog hallgatóbarát bemutatására nyílott mód, hanem a résztvevők személyes készségeinek fejlesztésére is (mint amilyen a problémamegoldás, az ügyfél kommunikáció, a csapatmunka). Mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a hallgatókat és az adott  területek legnagyobb munkáltatóival összekötve, a résztvevők gyakornoki pozíciókon keresztül is lehetőséget kaphassanak az olyan, kevésbé klasszikus jogászi karrierutak kipróbálására, mint amilyen az adótanácsadás vagy éppen a pénzügyi békéltetés.

A European Law Students’ Association a világ legnagyobb, független, joghallgatókat tömörítő szervezete, mely jelenleg 43 ország, több mint 300 egyetemén van képviseltetve. 1981-ben alakult meg a joghallgatók közötti nemzetközi együttműködés céljából és napjainkban Európa-szerte körülbelül 40 000 tagja van. Magyarországon helyi szervezetek Budapesten, Pécsen, Győrött és Szegeden működnek a jogi karokon, az ezeket átfogó országos ELSA Hungary koordinálásával. Az ELSA a hazai és nemzetközi programjain keresztül az egyetemi lehetőségeket kiegészítve a modern igényeknek megfelelő, gyakorlati képzéseket nyújt a joghallgatóknak.

– Miután a kezdeményezést útnak indítottuk, azt is célul tűztük, hogy a pénzügyi ismeretek keretében nem kizárólag a joghallgatókat szeretnénk elérni – tette hozzá az ELSA elnöke. – Mert a pénzügyi ismeretterjesztés, a pénzügyi tudatosság társadalmi szinten is rendkívül fontos, nemzetgazdasági szinten kezelt terület. Gondoljunk csak bele a pénzügyi szolgáltatások tudatos választása, használata, a hitelek, biztosítások, a pénzügyi tervezés már mid-mind olyan terület, mely a diákszervezetek célközönségét a fiatal, egyetemista generációt is komolyan érintik. Intézményi támogatók segítségével pedig arra is kiváló lehetőség mutatkozik, hogy kezdeményezéseinkkel egy olyan generáció oktatásában vegyünk részt, akik remélhetőleg már körültekintően, objektíven, a releváns tények ismeretében, egyszóval tudatosan fogják kezelni pénzügyeiket. Ugyanakkor azt gondolom, felelősségünk is, hogy az ilyen lehetőségekben részt vegyünk, mert a diákszervezetek jelentik azt a csoportot a felsőoktatásban, akik a legjobban le tudják vinni az ilyen üzeneteket hallgatótársaikhoz. Ezt a képességet pedig egyre többen kezdik felfedezni és kiaknázni: nézzük csak végig hány cég alakít ki junior munkaerő-toborzással kapcsolatos együttműködéseket diákszervezetekkel.

Természetesen a lehetőségek és diákszervezeti működésük behatárolja azt a területet és azt a célközönséget, akik számára a leghatékonyabban tudnak „kampányolni” – magyarázza a Tüttő Péter – de a keretek szélesítésére törekedve ezért a generációjuk tagjait már az oktatási intézményeken kívül is igyekeznek megszólítani. Éppen ezért a nyári fesztiválokra is elmennek, ahol a legközvetlenebb kapcsolatépítésre kerülhet sor. Budapesti szervezetünk például már évek óta sikeresen vesz részt a Sziget Fesztiválon a különböző jogi ismeretterjesztő programokkal. Idén pedig a pénzügyi tudatosságot zászlajára tűző kampányukat az EFOTT Fesztiválon fogják megszervezni, ahol a hazai közepes méretű fesztiválok közül még mindig túlnyomó többségben hazai közönség van jelen.

– Mivel minél több embert szeretnénk elérni, ezért a munkánkhoz is minél több partnerrel alakítunk ki kapcsolatot – magyarázza az ELSA elnöke. – Kampányunkban több nemzetközi diákszervezettel más tudományterületekről is együttműködünk, ami azt is megmutatja, hogy ez a téma mennyire szerteágazó és fontos mind a jogi mellett például a közgazdasági, de akár mérnöki vagy más egyéb területeken is.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.