Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Menekültek a turisták Horvátországból, de az év rendben lesz
No menu items!

Menekültek a turisták Horvátországból, de az év rendben lesz

Miközben arról is szóltak a hírek, hogy még a horvát válogatott focivébén elért bravúrja sem lendített az Adria-parti keresleten és augusztusban üres szobák is maradtak bőven, az időjárás sem feltétlenül déli szomszédunkat segítette. Most hétvégén a hatalmas esőzés és 15 fokos hideg miatt sokan indultak hazafelé. A horvátok azonban így is elégedettek lehetnek.

A legfrissebb hír a horvát turizmus idei teljesítményéről augusztus 23-án jelent meg: a horvát közszolgálati Hina hírügynökségé: összegezve a turisztikai szektor eredményeit, Andrej Plenkovic miniszterelnök és Gari Cappelli turisztikai miniszter a kormányülés előtt elmondta, hogy az idei év nagyon sikeres volt, valószínűleg jobbak lesznek az eredmények a tavalyi rekordoknál is.

Igaz, a hírben pontos adatok nem szerepelnek, de a tartalma annak ellenére bíztató, hogy honfitársaink szerint mind a szállás, mind az éttermi árakat tekintve egyértelműen érzékelhető némi áremelkedés. Jellemző, hogy szintén a Hina augusztusi híre szerint 2018 júliusában a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek, amit azért tartottak üdvözítőnek, mert ez 3 tízed százalékkal kevesebb, mint a csúcsnak számító 2,4 százalékos júniusi adat.

A mostani hétvége híre pedig olvasóink jelzése alapján az, hogy sokan a tervezettnél előbb szakították meg a nyaralásukat a nem várt esőzés és 15 fokos hideg miatt, amelynek eredményeként volt olyan útszakasz, ahol egy kilométert 2 és fél óra alatt lehetett megtenni. Mindez persze elenyésző ahhoz képest, hogy tavaly – mindkét kategóriában több mint tíz százalékos emelkedést hozva – 18,5 millió turista látogatott Horvátországba, ahol 102 millió vendégéjszakát töltött el.

Ugyanakkor a 24.hu cikke szerint a tavalyi sikeren felbuzdulva horvát szomszédaink el is számították magukat az árak megemelésével, mert így – különösen a három csillagos szállodákban – akár több tízezer, a magánpanziókban pedig majdnem 200 ezer ágy is kiadatlanul állhat a tengerparton azért, mert az országba 85 százalékban autón érkező turisták a drágulást látva egyszerűen tovább gurulnak oda, ahol jobb ár-érték arányokat találnak. Így aztán esnek az árak például Dalmáciában, amit a most útnak induló honfitársaink is kihasználhatnak – ha a mostani rossz idő végét kivárják.

A horvát turisztikai adatok szempontjából azonban az összkép korántsem olyan drámai, ha azt vesszük, hogy a turisták száma nem esett vissza. Ráadásul a minőségi turizmus erősítését szolgáló horvát tervek visszaigazolásaként a luxusutakat kínáló amerikai Virtuoso szerint 28 százalékkal nőtt a Horvátország iránti kereslet, amivel déli szomszédunk a tíz leggyorsabban keresetté vált desztináció közé verekedte fel magát. Ezt igazolja az is, hogy a most bejelentett hír szerint 2019 nyarától 28 év után ismét közvetlen légi összeköttetés is születik az USA-val: az American Airlines Dubrovnikba üzemeltet majd heti három járatot Philadelphiából, júniustól szeptemberig.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.