Hirdetés
Kezdőlap Autó Ismét Corollával hódít a Toyota
No menu items!

Ismét Corollával hódít a Toyota

A Toyota bejelentette, hogy a New Global Architecture padlólemezre épülő, jövő tavasszal érkező új generációs középkategóriás modellcsaládot világszerte egységesen Corolla néven mutatja majd be.

A hosszú évek óta a világ egyik legnépszerűbb autójának bizonyuló Corollának így Európában ismét lesz ötajtós, lépcsőshátú/szedán és kombi változata. A Toyota úgy véli, hogy hatalmas lépést jelenthet a globális autópiac zöldülése tekintetében, hogy a világ legnépszerűbb modellje lesz az első olyan autó, amelyhez két legújabb generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás is választható. A nagyközönség elsőként az idei Párizsi Autószalonon találkozhat majd a vadonatúj Corolla ötajtós és kombi változatával, míg a szedán változat még idén, egy későbbi autószalonon kerül leleplezésre.

 A Toyota új generációs kompakt (C-szegmensbeli) ötajtós, lépcsőshátú és kombi modelljei globálisan a Corolla nevet viselik majd, tovább öregbítve a világ legnépszerűbb és egyben legnagyobb darabszámában értékesített modelljének hírnevét: az először 1966-ban bemutatott,  öt évtizedes múltra visszatekintő Corollából immár több mint 45 millió darab talált gazdára világszerte. A globális autópiac zöldülése tekintetében is rendkívül fontos üzenetet hordozó döntést a korábbi, háromféle különböző padlólemezt helyettesítő, új Toyota New Global Architecture padlólemez bevezetése teszi lehetővé, erre épül majd a vadonatúj Corolla mindhárom karosszéria változata.

A Párizsi Autószalonon bemutatkozó vadonatúj Corolla ötajtós és kombi változata lesz az első olyan autó a világon, amely két legújabb generációs hibrid hajtáslánccal is választható: a 122 lóerős 1,8 literes változat a hibrid technológia hagyományos értékeit – a csekély üzemanyag-fogyasztást és komfortos, pihentető utazást – támogatja, míg a 180 lóerős, 2,0 literes változat ugyanezen erényeket fokozott motorteljesítménnyel és menetdinamikai képességekkel, és ennek megfelelő dinamikus, magával ragadó vezetési élménnyel egészíti ki. Ez hozzájárulhat az európai flottapiac teljes újra rajzolásához is, hiszen a vadonatúj Corolla a dízel hajtástól már eddig is tömegével elforduló flottavásárlók számára a környezetbarát és alacsony fenntartási költségeket kínáló hibrid elektromos hajtás eddig sosem látott széles választékát kínálja, mind a teljesítmény, mind a karosszériaváltozatok tekintetében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.