Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A brit átlagbér heti 474 font
No menu items!

A brit átlagbér heti 474 font

Először érte el és lépte túl a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság előtti csúcsot az átlagos brit alkalmazotti reálbér – közölte a brit statisztikai hivatal (ONS).

A statisztikai hivatal adatsora szerint decemberben – a 2015-ös átlagos árszinthez indexálva – 474 font (193 ezer forint) volt a munkaviszonyukból eredően rendszeres jövedelemben részesülő alkalmazottak heti átlagos reálbére, 1,8 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Az ONS kiemeli, hogy az így számolt átlagos heti alkalmazotti reálbér 2008 márciusában 473 fonton érte el a 2008-2009-es recessziós év előtti legutóbbi csúcsszintjét.

Az adatismertetés szerint az indexálás nélkül számolt heti alkalmazotti nominálbér a tavalyi utolsó hónapban 512 font (206 ezer forint) volt Nagy-Britanniában, 3,2 százalékkal magasabb, mint 2018 decemberében.

A béremelkedési dinamikához robusztus munkapiaci folyamatok társulnak.

A brit statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a foglalkoztatási ráta 2019 negyedik negyedévében rekordra, 76,5 százalékra emelkedett, a munkanélküliség pedig 3,8 százalékos eddigi mélypontján maradt.

Az alkalmazásban állók száma egy év alatt 336 ezerrel 32,93 millióra emelkedett, ami szintén rekord.

A friss foglalkoztatási és béradatokra azonban árnyékot vet a brit gazdaság stagnálása, az ONS minap ismertetett első becslése szerint ugyanis a brit hazai össztermék (GDP) növekedése zéró volt a decemberrel zárult három hónapban negyedévi összevetésben.

Pablo Shah

Pablo Shah, az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) brit gazdasági folyamatokkal foglalkozó vezető közgazdásza a friss foglalkoztatási adatok ismertetése utáni helyzetértékelésében közölte: a stagnáló növekedés és a robusztus munkapiaci dinamika közötti látszólagos ellentmondásra a beruházási folyamatok kínálhatnak részleges magyarázatot.

A szakértő felidézte, hogy a brit üzleti szektor beruházásainak értéke a tavalyi negyedik negyedévben 1 százalékkal csökkent.

A CEBR vezető elemzője szerint az ellentmondás annak a jele lehet, hogy a vállalati szektor tőkeberuházások helyett gyakran inkább új munkaerőt toboroz olyan időszakokban, amikor a kilátások bizonytalansága miatt nehezebben lennének indokolhatók a magas költségű beruházásokról szóló döntések.

A közgazdász szerint ugyanakkor a friss foglalkoztatási adatok és a fogyasztói hangulat legutóbbi javulását jelző mérőszámok együtt azt jelentik, hogy a brit gazdaságban jók a feltételek az aktivitás élénküléséhez.

A CEBR ennek alapján azt valószínűsíti, hogy a brit hazai össztermék az idei egész évben 1,5 százalékkal növekszik a tavalyi 1,4 százalékos GDP-bővülés után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás