Kezdőlap Pénzvilág Monetáris tanács - marad az alapkamat 0,9 százalék
No menu items!

Monetáris tanács – marad az alapkamat 0,9 százalék

A monetáris tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, és arra alapozva határozza meg, milyen mértékű lépés szükséges az inflációs cél elérése érdekében. Amennyiben az inflációs kilátások tartós megváltozása indokolttá teszi, kész minden rendelkezésére álló eszközt alkalmazni – közölte a tanács a keddi kamatdöntő ülés után.

A testület nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A tanács értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi piaci hangulat az előző kamatdöntés óta összességében inkább romlott. A kockázatvállalási hajlandóság alakulására főként a koronavírus okozta bizonytalanság hatott. Az elmúlt időszakban a dollár tartósan erősödött, ami a globális tőkeáramlások alakulását is befolyásolja. A forint árfolyama az előző kamatdöntés óta jelentős volatilitást mutatott, miközben a bankközi hozamgörbe felfelé tolódott.

A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll

A swapállomány január közepe óta csökkent, ami a rövid hozamok 40-60 bázispontos emelkedését okozta. Előretekintve a swapállomány fennmaradó szintje mellett is tovább szűkül a bankrendszeri likviditás.

A tanács ezúttal is hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az infláció továbbra is változékonyan alakul, ezért a testület a kilátások megítélésében nagyobb figyelmet fordít a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatókra. A monetáris tanács monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, melynek során nagyban támaszkodik a beérkező adatokra és a negyedévente megjelenő Inflációs jelentés előrejelzésére.

Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkben továbbra is kettősség figyelhető meg. Az élénk belső kereslet emeli, míg a tartósan visszafogott külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét. Januárban az infláció 4,7, a maginfláció 4, míg az indirekt adóktól szűrt maginfláció 3,7 százalék volt. Az infláció év eleji átmeneti emelkedését főként az üzemanyag- és az élelmiszerárak alakulása magyarázta. A fogyasztóiár-index meghaladta a decemberi Inflációs jelentés előrejelzését.

A fogyasztóiár-index a tanács várakozása szerint 2020 első negyedévének végére visszatér a toleranciasávba, és az előrejelzési horizont második felében a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik.

Az adószűrt maginfláció 2020 első negyedévében a jelenlegi szintje közelében alakul, majd ezt követően fokozatosan mérséklődik.

A magyar gazdasági növekedés lassul, ugyanakkor az euroövezethez történő felzárkózás várhatóan továbbra is legalább 2 százalékpontos növekedési többlet fennmaradása mellett folytatódik. A költségvetési politika a következő években is anticiklikus tartalékokat képez. A gazdaság versenyképességének fokozatos javítása hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági növekedés fenntartható pályán maradjon. A tanács változatlanul arra számít, hogy a magyar GDP 2020-ban 3,7, míg 2021-ben és 2022-ben egyaránt 3,5 százalékos ütemben bővülhet.

Kitérnek arra is, hogy az S&P hitelminősítő intézet stabilról pozitívra módosította Magyarország adósságbesorolásának kilátását, melynek indoklásában kiemelte, hogy a magyar gazdaság növekedése felülmúlta a várakozást, miközben a makrogazdasági egyensúlytalanságok továbbra is mérsékeltek.

Kitekintésében a testület megállapítja, hogy az eurozóna növekedési kilátásai tartósan visszafogottan alakulnak, míg az infláció az egész előrejelzési horizonton cél alatt marad. Előretekintve tartósan laza külső monetáris politikai környezet várható. A koronavírus terjedése tovább fokozhatja a reálgazdasági és pénzpiaci bizonytalanságokat. A vírus elterjedése a globális növekedési kilátások újbóli romlását és a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödését okozhatja – írják.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.