Kezdőlap Cégvilág A BKIK ezermilliárdos mentőcsomagot javasol
No menu items!

A BKIK ezermilliárdos mentőcsomagot javasol

Állami tulajdonban lévő válságkezelő holding létrehozását és ezermilliárd forint kötvény kibocsátását javasolta a kormánynak Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke – közölte a budapesti köztestület.

A BKIK kiemelte, a kis- és középvállalkozók közvetlen visszajelzései alapján állították össze a koronavírus-járvány negatív pénzügyi és gazdasági hatásait ellensúlyozó, 6 pontból álló pénzügyi intézkedéscsomagot, amelyet eljuttattak a kormánynak.

A kamara javaslata szerint minél hamarabb létre kellene hozni a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt.-t, amely

állami kezességvállalás mellett bocsátana ki 1000 milliárd forint kötvényt, 0 százalékos kamattal, amelyet a Magyar Nemzeti Bank vásárolna meg.

Nagy Elek, a BKIK elnöke. Fotó: BKIK

A javaslatban szerepel, hogy a holding szakosított válságkezelő leányvállalatokat, vagy divíziókat hoz létre – ez lehet meglévő állami cégek átszervezésével is, – amelyeket a kötvénykibocsátásból befolyó összegből feltőkésít. Az egyes szakosított válságkezelő leányvállalatok, vagy a divíziók a kutatásban azonosított problémacsoportokra fókuszálnak majd.

A BKIK több javaslatot dolgozott ki a létrehozandó társaságok, vagy divíziók funkciójára, többek között válságkezelő kockázati tőkebefektető, eszközkezelő és követeléskezelő cég is szerepel a javaslatban.

A kötvénykibocsátásból befolyó összegből a holding már meglévő állami cégeket és programokat is tőkéhez juttatna, például a Magyar Export-Import Bank Zrt.-t és a SZÉP Kártya Programot.

Amennyiben elfogy az első körös kötvénykibocsátásból befolyt 1000 milliárd forint, akkor egy újabb kör kötvénykibocsátás javasolt, amíg szükséges az állami beavatkozás, és az Európai Központi Bank múlt szerdán meghirdetett kötvényvásárlási politikája nem változik – közölte a BKIK.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.