Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Negyedszázados privatizációs sikertörténet
No menu items!

Negyedszázados privatizációs sikertörténet

A kevés hazai privatizációs sikertörténetek TOP listáján stabil helye van a Kontavill felvásárlásának. Az Európai piac meghatározó szereplőjének számító francia Legrand csoport az akkor veszteséges kapcsológyártó működésébe olyan új technológiát és szaktudást hozott Szentesre, amivel az nyereségessé vált. A Legrand Magyarország a hazai piacvezető szerep megőrzése mellett a kutatás-fejlesztés területén – a privatizációt követően – már a nemzetközi piacon is megjelenhetett.

– Egy nagyon szép, kerek évfordulót, vállalatunk privatizációjának és a Legrand magyarországi megjelenésének 25 éves évfordulóját ünnepeljük több esemény keretében az idén – mondja Károlyi László a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója. – Ez még akkor is igaz, ha 1992. december 29.-én írták alá a jogelőd szentesi Kontavill megvásárlásáról szóló szerződést. De 1992-ben az aláíráson kívül gyakorlatilag semmi nem történt: valójában 1993-tól kezdődött a Legranddal közös életünk – ami így pont kerek 25 év.

Szentes, 1961, a Kontakta,

A vezérigazgató szerint azóta nagyon sok minden történt: a szentesi, központi telephelyen, a tetőn és a beton pilléreken kívül a teljes gyár és az irodaépület lecserélődött, megújult. A technológiát tekintve pedig a régi, környezetvédelmi szempontból sem üzemeltethető gépek is rég kicserélődtek. Miközben a környezetet kevésbé terhelő, hőre lágyuló technológiákat alkalmaznak, már olyan technológiák felé orientálódnak, amelyek az energia felhasználás további csökkentéséhez is hozzájárulnak. Ehhez kapcsolódva a közelmúltban került megfogalmazásra a Legrand csoport 4 éves célkitűzése, amelynek keretében a következő 4 évre, éves szinten 3 százalékos megtakarítás elérése a cél.

– Ezért is mondtam sok fórumon, beszélgetésben, hogy ez egy jó példa, egy jó privatizáció – elemez a szakember -, mert szentesen megmaradt a termékfejlesztés, megmaradt a termékgyártás és emellett bőven tudunk meríteni a vállalatcsoport teljes szaktudásából is. Egyrészt ami ahhoz kell, hogy a termékfejlesztés, – gyártás jobb legyen, másrészt ami ahhoz kell, hogy a magyarországi értékesítés bővüljön.

Az eredmények pedig önmagukért beszélnek: Magyarországon piacvezetők vagyunk a kapcsolókkal és a hozzájuk társuló szerelvényekkel, miközben több más termékkel, sőt már komplex megoldásokkal is jelen vagyunk a piacon. Ezek közé tartoznak a szünetmentes áramforrások, az informatikai rendszerek és az energia elosztás – egészen 6000 amperig. Ami mondjuk egy egész lakóparknak teljes ellátását biztosítani tudja.

Mindez azt jelenti, hogy az úgynevezett betáplálástól, vagyis az áramfelvételtől kezdve egészen a lakásokban lévő elosztó szekrényekig már minden eszköz fellelhető a Legrand kínálatában. Az elkötelezett csapatmunka és az elmúlt egy-két év kedvező gazdasági környezete mellett ennek is szerepe van abban, hogy a Legrand Magyarország folyamatosan javítani tudta eredményességét. Egy nagyon szép, dinamikus fejlődési ívet mondhat magáénak a vállalat azt követően, hogy a válság előtti, legnagyobb belföldi árbevételt 2016-ban ismét elértük, majd azóta túl is szárnyaltuk.

Ehhez persze a teljes megújulásra, majd a további fejlesztésekre is szükség volt, ami a vezérigazgató szerint több, mint 20 milliárdos befektetést követelt meg az elmúlt 25 év alatt. Az első 10-12 évben elsősorban az infrastruktúra, az épületek, az alapgépek és berendezések fejlesztése került előtérbe. Az elmúlt években pedig – több milliárdos beruházásokat eszközölve -, az időközben elavult technológiák cseréjén és az új termékekhez szükséges gyártástechnológiák bevezetésén volt a hangsúly.

Egy új beruházás keretében épült fel például az az épületegyüttes, ami a modern gyártáskultúra, közte a legújabb elvárásoknak megfelelő nutschell (a kapcsolók aljzatát jelentő dióhéj) gyártásának meghonosítását tette lehetővé. Azóta ebben a folyamatban olyan új gyártási technológiák is megjelennek, amelyek a mai kor elvárásaihoz igazodva, a kapcsolók korábbi kézi szerelését felváltó automata szerelést biztosítják.

A Legrand hazai koncepciója az, hogy a gyártás, szerelés komplexebb, bonyolultabb,  nagyobb volumenű részét a cég székhelyén Szentesen végzik, ahol a 100.000 m2-es területen egy 8000 m2-es gyártócsarnok és egy 6400 m2-es raktárcsarnok áll rendelkezésre.

A szentesi üzem madártávlatból

Vannak olyan kis sorozatú gyártások is, amelyeket méretgazdaságossági okokból kiszerveznek. Ehhez olyan, elsősorban csongrádi alvállalkozó partnereket kerestek, akik jellemzően megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. Mindez azért is érdekes, mert amíg a Kontavillnél a privatizáció előtt 1300-an dolgoztak, most a saját munkavállalóik száma 550 – akik közül 450 a termelésben dolgozik – az egyedi, kézi szerelési munkát nagyságrendileg 750-800 ember végzi kiszervezett feladatként. Ez nagyjából szintén 1300 munkavállalót főt jelent, ami szintén a vállalat privatizációjának sikerét mutatja.

Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy a Kontavill egykoron egy 1 milliárdos, alulfinanszírozott, enyhén veszteséges cég volt, a Legrand Magyarország viszont egy 24 milliárdos, szép profitabilitással rendelkező társaság, amely a top 500-as listán a 400. helyen szerepel az árbevételt tekintve és a 150. helyen az eredményesség szempontjából.

A magyar leányvállalt megbecsültségét pedig mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a vállalatcsoport egyik kutató-fejlesztő központja is Szentesen található. Vagyis amellett, hogy megmaradt a gyártáshoz kapcsolódó korábbi szaktudás és kapacitás, a szerelvények, kapcsolók, dugaljak és hosszabbítók gyártása mellett ezen termékek regionális fejlesztésével és tervezésével is új kompetenciák is kerültek Szentesre.

Mindez azért is nagy kihívás és egyben lehetőség, mert miközben régen akár több évtizeden át sem változott a dizájn és a technológia, manapság a fogyasztók jó része a divatot követve, már 5-7 évente lecseréli a konnektorokat, amelyek egyébként már technológiai téren is számtalan újdonságot hordoznak.

Egyre inkább megjelennek ugyanis azok az okosotthon megoldások a szerelvények területén is, amelyek keretében már természetes a kapcsolóba, vagy a falba épített USB töltő, és az is további lehetőség, hogy az otthoni elektronikai távirányítót, a világításvezérlést, vagy más elektromos eszközünket akár egy mobiltelefonról is irányítani tudjuk. Tehetjük mindezt úgy, hogy akár a falat sem kell megfúrni: van már olyan távirányítós kapcsoló is, amit elég a falra ragasztani és pontosan úgy néz ki, mint egy falba süllyesztett távirányító, amit ráadásul a jeladóval is egy pillanat alatt össze lehet kapcsolni.

A privatizáció sajátos és érdekes eleme az is, hogy a Kontavill és a Legrand egyaránt majd száz éve indult. Mindkettő a – kapcsolóknál egykoron oly fontos – porcelán termékek előállításától jutott el a kapcsológyártásig, amivel a Kontavill idehaza, a Legrand pedig először a francia piacon, majd az egész kontinensen vált meghatározó szereplővé.

A Legrand főbejárata – napjainkban

De a fejlődés következő lépcsőjeként a vállalatcsoport és vele a Legrand Magyarország már több, mint egy kapcsológyártó vállalat. Olyan elektromos berendezéseket és megoldásokat kínál már, amelyek az energiahatékonyság megőrzésében élen járva a legmodernebb, környezettudatos épületekben is a lehető legjobb megoldást kínálják. Károlyi László szerint mindez a jelen mellett már a jövő lehetőségeit is megmutatja Szentesen, ahol a Legrand berkeiben egy olyan modern gyártó és tudásbázis épült ki, amely magyar munkaerőt alkalmazva, a magyar gazdaság eredményességéhez is hozzájárul.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.