Kezdőlap Pénzvilág A járvány nagy nyertese az érintőkártya
No menu items!

A járvány nagy nyertese az érintőkártya

Jelentősen átrendeződött a hagyományos és érintéses vásárlási tranzakciók aránya, amit a kötelező PIN kód használat értékhatárának emelése tovább erősíthet a jövőben – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentésében.

Az első negyedévben a bankkártyákkal belföldön lebonyolított vásárlási forgalom darabszámban 13 százalékos, értékben pedig 23 százalékos emelkedést mutatott a múlt év azonos időszakához képest, és 1754 milliárd forintot ért el.

Az online kártyás vásárlások darabszáma 38 százalékkal, értéke pedig 50 százalékkal nőtt.

Az érintéses vásárlási tranzakciók aránya a POS terminálon végrehajtott összes vásárláson belül darabszám tekintetében – 4,3 százalékpontos emelkedést követően – megközelítette a 93 százalékot, értéke pedig – 6,8 százalékpontos bővüléssel – meghaladta a 85 százalékot.

Az egyedi forint átutalások értéke csaknem 12 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, amihez már hozzájárult az azonnali fizetési szolgáltatás március 2-i indulása is.

Az elfogadóhelyek száma megközelítette a 115 ezret, a POS termináloké pedig a 148 ezer darabot. A kártya fizikai jelentétét nem igénylő internetes elfogadóhelyek száma 8 százalékos növekedést követően meghaladta a 14 ezret, amihez nagymértékben hozzájárulhatott a koronavírus-járvány hatására a különböző házhozszállítási szolgáltatások gyors térnyerése.

A fizetési kártyák száma 185 ezerrel (2 százalékkal) nőtt az első negyedévben és március végére megközelítette a 9,6 milliót. A fizetési kártyákon belül továbbra is a betéti kártyák a meghatározóak, arányuk megközelítette a 87 százalékot.

Az érintőkártyák száma 247 ezerrel (3,1 százalékkal) emelkedett a negyedév során és megközelítette a 8,3 milliót, arányuk pedig az összes fizetési kártyán belül meghaladta a 86 százalékot.

Jelentősen, darabszámot tekintve 16 százalékkal, értékben pedig 26 százalékkal nőtt a hazai kibocsátású kártyák külföldi használata. Külföldi viszonylatban a határokon átnyúló utazások visszaesése nyomán külföldi fizikai kereskedőknél lebonyolított tranzakciók számában ugyan még 8 százalékos növekedés történt 2020 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor értékben 2 százalék feletti volt a visszaesés. A külföldi internetes fizetési forgalomban az értékek rendre 19 százalékos, illetve 38 százalékos bővülést mutatnak.

A belföldi készpénzfelvételek száma 4 százalékot meghaladó mértékben csökkent az előző év azonos időszakához képest, a készpénzfelvételek értéke azonban 8 százalékkal növekedett. Az egy tranzakcióra jutó érték több mint 13 százalékos emelkedéssel megközelítette a 87 ezer forintot az első negyedévben – közölte az MNB.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.