Kezdőlap Gazdaság Újraindult a gazdaság - javulhat a foglalkoztatás?
No menu items!

Újraindult a gazdaság – javulhat a foglalkoztatás?

A gazdaság újraindulása az év második felében javíthatna a foglalkoztatási helyzeten, de a nyár végére kifutnak, illetve átalakulnak a kormányzati támogatások, miközben a megrendelések és a vállalatok várható bevételei nem térnek vissza a kívánt szintre – kommentálták elemzők a friss munkaerőpiaci statisztikát.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt a második negyedévben, ezen belül júniusban a létszáma 240 ezer, a munkanélküliségi ráta 5,1  százalékos volt, ami az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel, tavaly júniushoz képest pedig 92 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 1,9 százalékponttal emelkedett.

A foglalkoztatottak második negyedévi átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb volt 69,4 százalékos foglalkoztatási ráta a májusi értékhez képest 0,9 százalékponttal emelkedett, az előző év júniusától pedig 0,5 százalékponttal elmaradt.

Az április-júniusi munkanélküliségi ráta a várakozásokhoz képest továbbra is alacsony, ugyanakkor számos ténylegesen munka nélkül maradt ember nem teljesítette a statisztikai-módszertani feltételeit annak, hogy munkanélküli státuszba lehessen sorolni – hívta fel a figyelmet Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

Virovácz Péter

A három havi átlagos munkanélküliségi ráta emelkedése lassúnak, fokozatosnak hat, miközben a reálgazdaságban ennél gyorsabban mentek végbe a folyamatok. A kormányzati támogatások nyár végi kifutása (bértámogatás) és átalakítása (munkahelyteremtő támogatás) újabb bizonytalanságot hozhat. A folyamatosan csökkenő rendelésállományok miatt a csökkenő bevétel is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a feldolgozóipart és az építőipart.

A nyilvántartott álláskeresők számából kiindulva és a kormányzati munkaerőpiaci intézkedések kifutásának hatásával számolva a következő hónapokban a hivatalos munkanélküliségi ráta az ING Bank szekértője szerint tovább emelkedhet és év végére elérheti a 7-8 százalékos szintet.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője azt emelte ki, hogy a júniusi munkaerőpiaci adatból a foglalkoztatási helyzet fokozatos javulása látszik, bár természetesen a vírushelyzet előtti időszak értékeit még nem érte el az ország.

Regős Gábor

A munkanélküliségi ráta 5 százalék fölé emelkedett, ami azt jelzi, hogy az állásukat elveszítők, akik a kijárási korlátozások miatt először nem kerestek állást, azaz inaktívak voltak, ismét visszatértek a munkaerőpiacra. A foglalkoztatás bővülése jelzi a gazdaság újraindulását, azonban azt is mutatja, hogy ez még nem teljes. Bár ágazati adatok még nem állnak rendelkezésre, valószínűsíthető, hogy például a turizmusban még messze van a foglalkoztatás szintje a válság előttitől.

A következő hónapokban van esély a foglalkoztatás további fokozatos növekedésére, ám ebből a szempontból meghatározó lesz, hogy az esetleges második hullám kapcsán milyen korlátozásokat vezetnek be világszerte, illetve hogy a szórakoztatóipar és a turizmus beindulása mikorra várható – mutatott rá Regős Gábor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.