Kezdőlap Hírek Benes szobrának talapzatára azt írták: "Rasszista" és "Tömeggyilkos"
No menu items!

Benes szobrának talapzatára azt írták: “Rasszista” és “Tömeggyilkos”

“Rasszista” és “Tömeggyilkos” (Rasista, Masovy vrah) – írta fel valaki csütörtökre virradóra piros festékszóróval Edvard Benes volt csehszlovák államfő prágai szobrára – közölte a cseh rendőrség. Az elkövető után nyomoznak a hatóságok.

Az életnagyságú szobor Karel Dvorák alkotása, és a prágai Fővárosi Galéria tulajdona. Michaela Vrchotová, a galéria szóvivője azt mondta, hogy azonnal elrendelik a szobor megtisztítását.

Edvard Benes szobrát 2005-ben állították fel a cseh külügyminisztérium székhelye, a Cernín palota előtt. Benes a két világháború közti időszakban, 1918 és 1835 között Csehszlovákia külügyminisztere volt. A szobor korábban a prágai Nemzeti Múzeumban volt, köztérre állítását bajor és szudétanémet politikusok bírálták, és a cseh közvélemény egy része is vitatta.

Edvard Benes (1884-1948) a 20. század legjelentősebb és egyben legvitatottabb politikusai közé tartozik. Általános elismerés övezi, amiért diplomataként nagy érdemei voltak Csehszlovákia megalakulásában (1918), míg a másik oldalon éles bírálatok érik azért, hogy 1945 után hírhedt dekrétumai alapján lettek jogfosztottak a csehországi németek és a magyarok. A dekrétumok érinthetetlenségét a cseh parlament 2002 áprilisában nyilatkozatban erősítette meg.

“Megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok” azok a jogi és vagyoni viszonyok, amelyek Edvard Benes volt csehszlovák államfő II. világháború után kiadott dekrétumai alapján keletkeztek – állapította meg az a politikai nyilatkozat, amelyet akkor egyhangúlag fogadott el a cseh képviselőház.

A közelmúltban több prágai szobron is megjelentek különféle jelszavak. Winston Churchill volt brit miniszterelnök szobrára júniusban azt írták fel, hogy “Rasszista” és “Black Lives Matter” (A Fekete Életek Számítanak). A felelősséget ezért az Alarm internetes portál szerkesztői vállalták. Indoklásként azt hozták fel, hogy vitát kívántak kezdeményezni Churchill történelmi szerepéről, és ki akarták fejezni szolidaritásukat a feketék egyenjogúságáért küzdő amerikai mozgalommal.

Ivan Konyev marsall szobrát eltávolították a közterületről

Hasonló támadások érték az utóbbi időben Ivan Konyev szovjet marsall szobrát is, amelyet az érintett prágai kerületi önkormányzat áprilisban eltávolított a helyéről. Konyev volt a parancsnoka azoknak a szovjet csapatoknak, amelyek 1945 májusában felszabadították Prágát. A szobor eltávolítása éles vitákat váltott ki a cseh közvélemény körében, és Oroszország hivatalosan is tiltakozott ellene.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.