Kezdőlap Építőipar Szakmunkás kerestetik. Romló likviditás az építőiparban
No menu items!

Szakmunkás kerestetik. Romló likviditás az építőiparban

Az építőipari cégek 60 százaléka a szakemberhiányt, 41 százaléka pedig a megrendelések hiányát tartja üzleti tevékenysége legfőbb akadályának – derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) felméréséből.

A megkérdezett 400 építőipari kivitelező, tervező vállalkozás 48 százaléka számolt be arról, hogy árbevételük csökkent az első fél évben az előző hat hónaphoz képest, míg 23 százalékuk stagnálást, 29 százalékuk pedig növekedést jelzett.

A szokásos évközi konjunktúra felmérést szeptemberben a koronavírus okozta helyzetértékelő kérdésekkel is kiegészítették. Ezek alapján megállapították, hogy az ágazatban elvétve előfordulnak járványos megbetegedések, a vírus terjedése azonban a tervezési és kivitelezési munkát nem akadályozta.

A kivitelezéseken foglalkoztatott külföldi munkavállalók a járvány első lefutását követően visszajöttek Magyarországra és szeptemberben is folytatták a munkát.

A magyar munkavállalók külföldi elhelyezkedése miatt azonban az ÉVOSZ szerint az építőiparban továbbra is szakmunkás- és mérnökhiány van.

Az is problémát jelent, hogy az építési-beruházási közbeszerzési piacon 2020 első nyolc hónapjában a közbeszerzések száma az előző évi 57 százalékára esett vissza, értékben pedig csak a 76 százalékát éri el.

Hozzátették, hogy nyáron tovább lassult a teljesítésigazolások kiadása és a számlabefogadásoké, mindez az állami, az önkormányzati és a magánmegrendelői körben végzett munkáknál is jellemző volt. Szeptemberben romlott a vállalkozások likviditási helyzete: a mikro- és kisvállalkozói körben nőtt azoknak a száma, akik nem képesek a munkák előfinanszírozására.

Ezért az ÉVOSZ továbbra is azt kéri, hogy az állami és önkormányzati szerződéseknél az államkincstár 15 munkanapon belül fizesse ki a számlákat.

Nehezíti a helyzetet, hogy az egészségügyi intézkedések, szervezési költségek növekedése és a verseny erősödése miatt romlott a vállalkozások árbevételarányos jövedelmezősége is.

Az ÉVOSZ szerint a járvány két hulláma között megélénkült a lakásépítés és a lakásfelújítási részpiac. A szerződéskötés nélküli munkavégzés továbbra is utóbbinál fordul elő legtöbbször, ezért az ÉVOSZ még mindig szorgalmazza, hogy a lakásfelújításoknál a megrendelő kapjon áfa-visszaigénylési lehetőséget, a felújítási számlák áfatartalmának 50 százalékára, maximum 3 millió forintig. Ez szerintük a piac tisztulását, a tisztességes verseny erősödését is szolgálná egyben.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.