Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kína. Közel 5 százalékos növekedés a harmadik negyedévben
No menu items!

Kína. Közel 5 százalékos növekedés a harmadik negyedévben

A várakozásoknál kisebb mértékben nőtt a kínai GDP a harmadik negyedévben, de a gazdaság helyreállása javuló ütemben folytatódott az előző negyedévhez képest, amikor Kína kilábalt a koronavírus-járvány okozta visszaesésből.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Elemzők nagyobb ütemű, 5,2 százalékos növekedésre számítottak a második negyedévben regisztrált 3,2 százalékos erősödés után. A kínai GDP az idei év első három hónapjában 6,8 százalékkal csökkent, először zsugorodva azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament az idén nem tűzött ki GDP-növekedési célszámokat.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP 2,7 százalékkal nőtt július-szeptemberben. Elemzők nagyobb, 3,2 százalékos bővülést vártak az előző negyedévben regisztrált 11,5 százalékos növekedés után.

Az év első kilenc hónapjában a kínai gazdaság 0,7 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

A Világbank előrejelzése szerint a kínai gazdaság az idén 2 százalékos növekedést érhet el, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a G20-as országcsoport egyetlen, gazdasági növekedést elérő országa lehet az idén. Az IMF a múlt héten 1,9 százalékra emelte előrejelzését a kínai GDP idei növekedésére vonatkozóan. Ji Kang, a kínai jegybank elnöke pedig szintén 2 százalékos gazdasági növekedést jósolt az idei évre.

Az ipari termelés szeptemberben tovább javult, és az idei év eddigi legnagyobb mértékű – 6,9 százalékos – növekedését produkálta éves összehasonlításban. Elemzők 5,8 százalékos bővülésre számítottak az augusztusi 5,6 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben 1,18 százalékos bővülés történt augusztusról szeptemberre. Az év első kilenc hónapjában az ipari termelés 1,2 százalékkal erősödött a tavalyi év azonos időszakához képest.

A termelés növekedése szeptemberben is a feldolgozóipari szektorban volt a legmarkánsabb: 7,6 százalékos bővülést mértek éves bázison a múlt hónapban. Ez a növekedés ütemének további gyorsulására utal az augusztusban regisztrált 6,0 százalékos adatot követően. A csúcstechnológiával foglalkozó feldolgozóipari ágazat 7,8 százalékos bővülést ért el éves összevetésben szeptemberben.

A tulajdonszerkezet alapján éves bázison a legnagyobb – 7,9 százalékos – növekedést a magánszektorban mérték szeptemberben, míg a külföldi finanszírozású vállalatoknál 7,1 százalékos, a részvénytársaságoknál 6,8 százalékos, az állami szektorban pedig 6,5 százalékos növekedést jelentettek a termelést illetően.

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jóval nagyobb ütemben javult szeptemberben éves összehasonlításban: 3,3 százalékkal nőtt az augusztusi 0,5 százalékos bővülés után. Ez az idei év eddigi legjobb havi eredménye, miközben elemzők csak 1,8 százalékos növekedést vártak. Az első kilenc hónapban a kiskereskedelem azonban még így is 7,2 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól.

A koronavírus-járvány által nagy mértékben sújtott vendéglátóipar forgalma éves bázison szeptemberben 2,9 százalékkal esett vissza, ami javulás az augusztusi 7,0 százalékos csökkenés után. Az első kilenc hónapban a vendéglátóipar kiskereskedelmi forgalma mindazonáltal 23,9 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.

Kína internetes kiskereskedelmi forgalma változatlanul lendületesen nő: január-szeptemberben 9,7 százalékkal bővült éves bázison. Ez a növekedés további erősödését jelzi az év első nyolc hónapjában mért 9,5 százalékos emelkedés után.

Az állóeszköz-beruházások az elemzői várakozásokat beváltva az idén első alkalommal nőttek: az év első kilenc hónapjában 0,8 százalékkal bővültek éves összevetésben. Január-augusztusban még 0,3 százalékos zsugorodást regisztráltak. A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások 1,5 százalékkal estek vissza az év első kilenc hónapjában. Ez a visszaesés enyhülésére utal, hiszen az adat január-júliusra vetítve még 2,8 százalékos szűkülést tükrözött.

A statisztikai hivatal adatai alapján a munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra csökkent az augusztusi 5,6 százalékról.

Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül képes hű képet adni a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 6 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben kilencmillió új, városi munkahelyet teremt. A tavalyi célkitűzés 5,5 százalék körüli munkanélküli ráta, és 11 millió új, városi munkahely létrehozása volt, utóbbit túlteljesítették, 13,5 millió új álláslehetőség megteremtésével.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás