Hirdetés
Kezdőlap Tech Mesterséges intelligencia - EP: az ember legyen a középpontban
No menu items!

Mesterséges intelligencia – EP: az ember legyen a középpontban

Az Európai Parlament a mesterséges intelligencia fejlesztése mellett az etikai normákat és a technológiába vetett bizalmat is erősítené. A digitális szolgáltatásokra időtálló szabályokat, a jogellenes tartalmakkal szemben pedig kötelező erejű mechanizmust vár.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a mesterséges intelligencia fejlesztésének etikai és jogi vetületeiről elfogadott ajánlás szerint a mesterséges intelligenciára épülő technológiákkal szemben

elvárásnak kell lennie, hogy maradjanak emberközpontúak és emberek alkossák meg őket.

Elvárás, hogy legyenek biztonságosak, átláthatók és elszámoltathatók. Rendelkezzenek biztosítékokkal az elfogultság- és megkülönböztetés-mentesség garantálására, nyújtsanak módot jogorvoslatra, legyenek társadalmi és környezeti szempontból fenntarthatók, és tartsák tiszteletben az alapvető jogokat és az adatvédelmi szabályokat – szögezték le.

A képviselők egyebek mellett kiemelték: az önálló tanulásra képes technológiákat úgy kell megtervezni, hogy működésük minden pontját ember tudja felügyelni. Ha egy adott funkció használata súlyos etikai vétséghez vezetne, vagy veszélyes lehet, módot kell biztosítani arra, hogy az ember letilthassa az önálló tanulást, és visszavegye a teljes irányítást a technológia felett.

Kijelentették azt is, hogy különbséget kell tenni a mesterséges intelligenciával támogatott emberi alkotás és a mesterséges intelligencia önálló alkotása között. Szellemitulajdon-jogokkal csak emberek rendelkezhetnek, hiszen a mesterséges intelligencia nem juthat jogi személyiséghez – húzták alá.

A digitális szolgáltatásokról szóló jogalkotási jelentésében az uniós parlament arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy decemberre várt jogszabálycsomagjában kötelezzen minden nem uniós digitális szolgáltatót a vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek betartására, amennyiben szolgáltatásaikat az uniós felhasználóknak is kínálják.

Az EP szerint szigorúan meg kell különböztetni a jogellenes tartalmat a káros tartalomtól.

Az egyes tartalmak káros tartalmáról, vagy jogszerűségéről nem a digitális platformokat üzemeltető magánvállalkozásoknak, hanem egy független bírói testületnek kellene döntenie – írták.

Tóth Edina európai parlamenti (EP-) képviselő kijelentette: ami jogellenes az online téren kívül, azt jogellenesnek kell tekinteni az online térben is. A platformoknak ezért fokozottabban fel kell lépniük az ilyen tartalmak gyors felderítése és eltávolítása érdekében.

Tóth Edina

Az a feladatunk, hogy biztosítsuk a polgárok maximális biztonságát az online térben, illetve garantáljuk az átláthatóság és a számonkérhetőség demokratikus alapértékeinek érvényesülését” – fogalmazott.

A jogellenes tartalmakat csak akkor lehet felszámolni, ha a nemzeti szempontokat figyelembe véve, a tagállamok összehangoltan és együttesen lépnek fel – hívta fel a figyelmet.

A néppárti politikus fontosnak nevezte, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak, amennyiben egy digitális szolgáltatás mesterséges intelligenciát használ, és garantálni kell az ilyen szolgáltatás jellegéből fakadó hibák orvoslását is. Olyan mesterséges intelligencia ökoszisztémát kell létrehozni, amely az emberek érdekeit szolgálja, és az embereket állítja a központba – tette hozzá Tóth Edina.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések