Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Gyenge kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel reagáltak a hétfői nyitáskor az amerikai értékpapírpiacok a koronavírus-fertőzések növekvő számára.

A DJIA-30 index 0,91 százalék, az S&P-500 index 0,96 százalék, a Nasdaq Composite index 0,83 százalék csökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.

Hasonló okból, a fertőzések növekvő számát és az ezzel járó korlátozások szigorítását tükrözve hétfőn az európai tőzsdeindexek is csökkentek. Az amerikai piacok nyitásakor a páneurópai gyűjtőindexek egy százalék körüli veszteséget mutattak, az euróövezeti pedig két százalékkal járt mínuszban.

Az utazással és szabadidő eltöltésével kapcsolatos ágazatok részvényeit kifejezetten megterhelte a járvány terjedése. Az American Airlines részvénye három százalékkal, a Booking szállásfoglaló vállalat részvénye két százalékkal gyengült már a kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

Ezen a héten sűrűsödnek a harmadik negyedévi tőzsdei eredmény-beszámolók. Olyan technológiai óriások, mint az Apple, az Amazon, az Alphabet és a Facebook teszik majd közzé negyedéves jelentéseiket. Az S&P-500 index tagjaiból már 135 közzétette beszámolóját, közel kilencven százalékban az elemzői várakozások feletti eredménnyel.

Az olajár továbbra is lejtmenetben van. A Brent és a WTI az elmúlt héten mintegy két és fél százalékot veszített az árából. Hétfőn az emelkedő fertőzésszám miatt romló gazdasági kilátások, valamint Líbia növekvő olajtermelése kényszerítette még lejjebb az árat. Az olajár hétfőn három heti mélypontot érintett.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 2,38 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, hordónként 38,90 dolláron, a Brent ára pedig 2,09 százalékkal 41,19 dollárra csökkent.

Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1822 dolláron, az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1903,95 dollárra emelkedett.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsony második napján kezdődik a szezon a mátraszentistváni Síparkban

A Síparkban tehát biztosan fehér lesz a karácsony, és nincs akadálya, hogy december 26-án, az ünnep második napján megnyisson a legmodernebb felvonókkal rendelkező hazai síterep.

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein