Kezdőlap Hírek Pénzmosodákra csapott le a NAV - őrizetben egy miniszter
No menu items!

Pénzmosodákra csapott le a NAV – őrizetben egy miniszter

Négy pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akciókban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.

A hivatal közölte: egy ukrán állampolgár tulajdonában lévő, korábban gazdasági tevékenységet nem végző magyar cég egy hongkongi székhelyű társaságtól több mint nyolcmillió védő- és sebészi maszkot vásárolt, majd azokat egy a német cégnek adta tovább. A maszkok ellenértékét azonban nem a német társaság, hanem egy ahhoz nem köthető magánszemély utalta át a magyar cégnek. Az ügylet körülményei pénzmosásra utaltak, a budapesti nyomozók az ügyben 900 ezer eurót foglaltak le.

Egy svájci cég magyar bankszámlájára Zimbabwéből érkezett magas összegű utalás gyógyászati termékek ellenértékeként, azonban se előtte, se utána nem volt olyan gazdasági esemény, amely ezt indokolta volna, a svájci cég pedig nem is rendelkezett gyógyszer-kereskedelemre jogosító engedéllyel. Az akcióban a budapesti pénzügyőrök mintegy kétmillió dollárt, azaz több mint 600 millió forintot foglaltak.

Az ügyben a zimbabwei rendőrség is nyomoz, pénzmosás gyanújával őrizetbe vették – többek között – az ország egészségügyi miniszterét is.

Egy másik ügyben hárommillió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot foglaltak le a nyomozók egy olyan bűnözői csoporttól, amely a bűncselekményekből szerzett vagyont külföldi bankokon és külföldi befolyású, gazdasági tevékenységet nem végző cégeken keresztül próbálta tisztára mosni. Az akcióban az egymilliárdos utalás címzettjénél, egy magyar cégnél tartott kutatást a NAV, amelynek során majdnem húszezer oldalnyi iratanyagot és elektronikus adathordozókat is lefoglaltak.

A negyedik bűnözői csoport hárommillió eurónyi, bűncselekményből származó vagyonát külföldi székhelyű “bukócégekkel”, magyar bankoknál nyitott számlákon keresztül próbálta tisztára mosni. A pénz itt is valós tevékenység nélkül, színlelt szolgáltatás alapján mozgott. Az egyik kutatási helyszínről a pénzügyőrök 2650 dombornyomott és 1099 gravírozott bankkártyát foglaltak le, amelyeket feltehetően a bűncselekményhez használt volna fel a csoport – közölte a NAV.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Hírek

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...