Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Nyolchavi csúcson a nyugat-európai indexek
No menu items!

Tőzsde – Nyolchavi csúcson a nyugat-európai indexek

Nyolchavi csúcsra emelkedtek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A kockázatvállalási hangulatot az új koronavírus elleni védőoltás fejlesztésében bekövetkezett áttörés jelei hajtják, de a járvány által okozott gazdasági károk mélységét övező aggodalmak visszafogják a nyereségeket.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index, amely előző nap 3,98 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, a keddi nyitás után másfél órával 0,40 százalékos pluszban, 382,52 ponton állt. Ugyanakkor Londonban 1,24 százalékos, Frankfurtban 0,04 százalékos, Párizsban 1,30 százalékos, Milánóban 0,63 százalékos, Madridban pedig 2,29 százalékos pluszban állt az irányadó tőzsdeindex.

A Pfizer amerikai gyógyszergyártó hétfőn jelentette be, hogy a BioNTech német biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcinája több mint 90 százalékos hatékonysággal előzte meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását.

Michael Hewson

A Pfizer tanulmányának eredményei kétségtelenül jó hírek, de egy fecske nem csinál nyarat, még jó időbe telik, hogy az élet visszatérjen a normálishoz hasonló kerékvágásba” – figyelmeztetett Michael Hewson, az CMC Markets brit brókercég piaci elemzője.

Az európai részvényárfolyamok 11 százalékkal emelkedtek novemberben, mivel a befektetők az amerikai elnökválasztás fényében arra számítanak, hogy Joe Biden elnöksége alatt nyugodtabbá válhat a világkereskedelem. A koronavírus-járvány féktelen terjedését akadályozó szigorú korlátozások visszavezetése azonban a gazdaság fellendülésének megtörésével fenyeget.

Kedden az európai kereskedés kezdetén ismét a bankok, az utazási és a szabadidős vállalatok, valamint az energetikai cégek árfolyama lódult meg leginkább, jóllehet már hétfőn is több mint 7 százalékos nyereségben fejezték be a napot.

Az ázsiai kereskedésben látott mínuszok után emelkedésre váltott a kőolaj világpiaci ára is.

A januári határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónként már 1,63 százalékos pluszban, 43,09 dolláron forgott fél 11-kor, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) hordónkénti ára pedig decemberi szállításra 1,49 százalékkal, 40,88 dollárra nőtt.

Az eurót 1,1820 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délelőtt fél 11-kor, 0,06 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a hétfői záráshoz képest.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.