Kezdőlap Mozaik Európa 35%-kal csökkentené az autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra - részletek
No menu items!

Európa 35%-kal csökkentené az autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra – részletek

Az EU szakminiszterei megegyeztek: 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.

Hosszú vita után született meg ez a kompromisszum az uniós tagállamok környezetvédelemért felelős minisztereinek luxemburgi tanácsülésén.

Az éjszakába nyúló tárgyalásokon a résztvevők végül megállapodásra jutottak, amelynek alapján a tagországok kormányait tömörítő tanács megkezdheti az intézményközi egyeztetést a kérdésről a másik uniós társjogalkotónak számító, 40 százalékos mérséklést akaró Európai Parlamenttel.

A vitát nehezítette  Németország és több keleti tagállam. Sokáig ragaszkodtak az Európai Bizottság által eredetileg javasolt 30 százalékos célértékhez, amelyet mások viszont 40 százalékra akartak emelni.

Az EU soros osztrák elnöksége által beterjesztett kompromisszumra húsz ország szavazott igennel, négy nemmel, négy pedig tartózkodott.

Ennek alapján a kibocsátható szén-dioxid mennyiségét 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra pedig 35 százalékkal kellene lecsökkenteni a személyautók esetében, a könnyű haszongépjárművek esetében viszont maradna a 2025-ös 15 százalék és 2030-as 30 százalék.

A pontos részleteket egyelőre nem ismertették, annyit azonban tudni, hogy valamelyest eltérő szabályok vonatkoznának azokra az országokra, ahol az uniós átlag 60 százalékánál alacsonyabb a zéró- és alacsony kibocsátású járművek piaci részesedése a személyautók és kisteherautók piacán.

Bizonyos ösztönzőket is bevezetnének, hogy 2030-ra elérje a 35 százalékot a környezetbarát járművek aránya az új személyautókon belül.

A hatalmas autóiparral rendelkező Németország képviselője szerint a 40 százalékos visszavágás munkahelyeket sodort volna veszélybe és ártott volna a gazdaságnak, Berlinnek pedig bizonyos keleti tagállamokkal együtt sikerült is blokkoló kisebbséget létrehoznia ennek megakadályozására.

Többek között Dánia, Hollandia és Írország ugyanakkor csalódottságának adott hangot az álláspontjuk szerint nem kellően ambiciózus tárgyalási mandátum miatt.

A luxembourgi ülést követően Miguel Arias Canete uniós klímavédelmi biztos üdvözölte a megegyezést.

A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mérséklése azon vállalások keretében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében legalább 40 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

A hivatalos adatok szerint mindössze 0,1 százalék volt az elektromos autók aránya 2015-ben Európában, a hibrideké pedig 0,4 százalék.

Európában évente 400 ezer korai haláleset írható a légszennyezés számlájára.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.