Kezdőlap Világgazdaság Uniós infláció. Csak a lengyel előzi a magyart
No menu items!

Uniós infláció. Csak a lengyel előzi a magyart

Jelentősen gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben és az Európai Unióban januárban. A legnagyobb mértékben Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban emelkedtek az árak.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) végleges adatai szerint éves összehasonlításban 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami tavaly február óta a legnagyobb érték. Az előző négy hónap mindegyikében még 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Egy évvel ezelőtt, tavaly januárban 1,4 százalékos, februárban pedig 1,2 százalékos volt az emelkedés, majd a koronavírus-járvány hatására lefelé indult el az infláció.

Az energiaárakat nem számolva januárban 1,5 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak az euróövezetben, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,4 százalékra rúgott.

A 27 tagú unióban az euróövezetnél gyorsabban, 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. Ez is gyorsuló trendet tükröz, ugyanis decemberben 0,3 százalékra, novemberben pedig 0,2 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme. Tavaly januárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az unióban.

Havi összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unió egészében pedig 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak januárban.

Az év első hónapjában húsz uniós tagállamban emelkedett, hat országban csökkent, egyben pedig stagnált az éves infláció.

A legnagyobb mértékben Lengyelországban (3,6 százalék), Magyarországon (2,9 százalék) és Csehországban (2,2 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten, míg a legerősebb csökkenést Görögországban (2,4 százalék), Szlovéniában (0,9 százalék) és Cipruson (0,8 százalék) mérték.

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hirdetés

Hírek

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.