Kezdőlap Egészség-ügy Müller Cecília: változik az oltási stratégia. A felbukkant mutációk újrafertőzést okozhatnak
No menu items!

Müller Cecília: változik az oltási stratégia. A felbukkant mutációk újrafertőzést okozhatnak

Müller: a regisztráltak húsvétig megkapják legalább az első vakcinát. Fotó: koronavirus.gov.hu

Változik az oltási stratégia, a cél, hogy minél több ember minél rövidebb időn belül kapja meg a védőoltás első adagját – közölte az országos tisztifőorvos.

Azt látjuk, hogy az oltóanyagok szinte mindegyikénél már az első oltást követően mérnek 50-75 százalékos védettséget” – mondta Müller Cecília. Hozzátette: ez azért nagyon fontos, mert ez a szint elegendő ahhoz, hogy a betegség lefolyása ne legyen súlyos, ne járjon szövődményekkel, s főleg ne halálozással.

Közölte: fontolgatják az AstraZeneca-oltóanyag esetében a második dózis beadási protokolljának és életkori korlátozásainak módosítását.

Az AstraZeneca esetében megjelentek olyan közlemények, amelyek szakmai alapon is arra motiválja a döntéshozókat, az egészségügyi szakmát, hogy módosítsunk az alkalmazáson, úgyhogy fogunk is a jövőben” – fogalmazott.

Rendkívüli mértékben emelkedik a fertőzöttek száma, “mindenkinek meg kell tennie a magáét“, hogy megtörjön a pandémia harmadik hullámának erőteljes növekedése – közölte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a kedvezőtlen adatokat az új variánsok okozzák, amelyek fertőzőképessége, erőteljesebb, reprodukciós rátájuk 70 százalékkal nagyobb a korábban ismert koronavírusénál és az első adatokkal ellentétben súlyosabb megbetegedést is eredményezhetnek.

Közölte, hogy csütörtökön a koronavírus dél-afrikai mutációját is kimutatták Magyarországon.

A variánst a Neumann Diagnosztikai Laboratórium mutatta ki, és elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) labornak megerősítő vizsgálatra. A fertőzött egy korábban Zambiában járt kollégájával érintkezett.

Megjegyezte: a brazil és a dél-afrikai vírusmutánsok nehezebben kezelhetők, ellenállóbbak, az antitestek nehezebben tudnak megküzdeni velük, ezért előfordulhat, hogy valaki újrafertőződik.

Ismertetése szerint február 25-én a brit mutációt az NNK laboratóriumában 418, a cseh mutációt 9 embernél mutatták ki, 38 főnél különböző variánsokat találtak, amelyek azonban járványügyi szempontból nem viselkednek eltérően az ismert vírustól.

A brit vírusmutációról azt mondta, megállapították, hogy általa okozott fertőzésnél általában hosszabban zajlik a betegség, tovább tart a köhögés, többen számolnak be lázról, hosszabb a lábadozás, nagyobb fokú fáradtság kíséri a betegséget. Tovább tart a vírus ürítése is, ezért hosszabban fertőzőképes. Jó hírnek nevezte, hogy a szakirodalom szerint a jelenleg alkalmazott védőoltások hatásosak a brit mutánssal szemben.

Csak az egyéni és a közösségi védelem fog minket a járványból kivezetni” – hangsúlyozta Müller Cecília, kérve a járványügyi, higiéniai szabályok szigorú betartását és azt, hogy “akit megszólítanak“, éljen az oltás lehetőségével.

Az Astra-Zeneca vakcinájából 74 400, a Moderna oltóanyagából 40 800 adat érkezett Magyarországra, és márciusban újabb 500 ezer adag kínai vakcinát várnak.

Mindent elkövetünk, hogy elég megbízható és hatásos vakcina álljon rendelkezésre a Magyarországon oltásra váróknak” – hangsúlyozta.

Mint mondta, az oltóanyagok mindegyikénél már az első oltást követően 50-75 százalékos védettséget mérnek, ez a szint elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki súlyos betegség.

A tisztifőorvos felidézte, hogy az elmúlt napon 4668-cal 86 488-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 123 ember meghalt. Nőtt az egészségügyi intézmények leterheltsége: pénteken már 5027 beteget ápoltak kórházban, és 451-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília megerősítette: aki regisztrált a védőoltásra, az húsvétig megkapja legalább az első vakcinát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.
Hirdetés

Hírek

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...