Kezdőlap Turizmus Elsőként az izraeli turisták térhetnek vissza Magyarországra
No menu items!

Elsőként az izraeli turisták térhetnek vissza Magyarországra

Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai szerint 2020-ban a Magyarországra látogató izraeli turisták 90 százaléka Budapestet kereste fel, a vendégek több mint 60 százaléka a 18-44 éves korosztályból került ki. Az izraeli turisták körében Budapest mellett Debrecen volt az egyik legnépszerűbb úti cél, ahol a közvetlen repülőjáratnak köszönhetően évről évre nő az Izraelből érkező vendégek száma.

Az Ntak adatai alapján az izraeli vendégek 75 százaléka belvárosi szállodákban szállt meg, és csupán 25 százalékuk választott más szálláshelyet. 2020-ban Izrael a 17. helyen állt a magyarországi küldőpiacok rangsorában, az onnan érkező vendégek 75 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben az izraeli turisták több mint 512 ezer vendégéjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken.

A legtöbbet a 35-44 év közöttiek költöttek szállásra, ők több mint 400 millió forintot hagytak tavaly a magyar szálláshelyeken, vagyis naponta 17,5 ezer forintot fizettek ki szállásdíjra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...