Kezdőlap Kül-hon Magyar állami támogatással újul meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom
No menu items!

Magyar állami támogatással újul meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom

A magyar állam 3,332 milliárd forintos támogatásával újulhat meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom – nyilatkozta az MTI-nek Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós elmondta: a magyar kormány templomfelújítási programja keretében összesen közel 26 milliárd forintból 1800 templomot újítanak fel. Ezek közül 400 Magyarország határain kívül, 262 pedig Romániában van.

Az államtitkár hozzátette, hogy a gyülekezetek legfeljebb 15 millió forintos támogatásra pályázhattak, és a kormány csak a hiányos dokumentációjú pályázatokat nem támogatta. Hozzátette: a támogatás korábban elkezdett munkálatok folytatására, befejezésére is fordítható, és az egyházaknak lehetőségük van arra, hogy más forrásokból is kiegészítsék az elnyert összeget.

Soltész Miklós úgy vélte: a program a hitélet és a szakrális tér megújítása mellett a romániai gazdaság járvány utáni újraindítását is szolgálja, hiszen a felújítási munkálatokat itt élő emberek, cégek végezhetik el.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy nagyváradi tárgyalásai során a romániai oltási kampányt is érintették. Fontosnak tartotta, hogy Székelyföldön, és a magyarok által lakott más vidékeken erősödjön az oltási kedv. Fontosnak tartotta, hogy a járvány miatti egyéves szünet után újrainduljon a két ország közötti turizmus, ehhez azonban az is kell, hogy minél többen minél hamarabb megkapják a koronavírus elleni védőoltást.

Soltész Miklós arra is kitért nyilatkozatában, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányzati szerepvállalása elősegíti az erdélyi magyarok mindennapos gondjainak az orvoslását, de emellett a román-magyar viszony évtizedek óta vágyott javítására is lehetőséget nyújt. Megjegyezte: jó például szolgál az a mód, ahogy Magyarország Szerbiával, Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával erősítette a kapcsolatait.

Tánczos Barna miniszter örömét fejezte ki, hogy az óvoda- és bölcsődeépítési, gazdaságfejlesztési programokon, valamint a sportot és a kultúrát támogató programokon túl újabb területen érkezik segítség a magyar kormánytól. Hozzátette: az RMDSZ az elkövetkező időszakban is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja a történelmi magyar egyházak intézményes megerősödését, javaik védelmét – mondta el.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.