Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Emelkedéssel zárt a BUX
No menu items!

Emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 813,37 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 44 974,08 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy a BUX az európai tőzsdékkel együtt napközben emelkedésnek indult, és felül is teljesítette a nyugati részvénypiacok átlagát. Bosnyák Zsolt szerint elsősorban az OTP, jelentős forgalom melletti erősödésének köszönhető a növekedés. A befektetői hangulat javulásából csütörtökön egyedül a Richter nem részesedett, árfolyamát még mindig gyengíti a várakozáson aluli gyorsjelentés – tette hozzá.

A Mol 60 forinttal, 2,73 százalékkal 2260 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,00 százalékkal 14 400 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,85 százalékkal 414,50 forintra emelkedett, forgalma 257,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8385 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3686,36 ponton zárt csütörtökön, ez 2,70 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.