Kezdőlap Turizmus Júniusban nagyot fejleszt a Wizz Air - 32 új útvonal
No menu items!

Júniusban nagyot fejleszt a Wizz Air – 32 új útvonal

A Wizz Air júliustól 32 új útvonalon 19 célországba indít járatokat Olaszországból, ezzel történetének legnagyobb útvonalbővítését hajtja végre.

Az új vonalakon közlekedő gépek a Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtérről szállnak föl, célállomásuk London-Luton, Liverpool, Eindhoven, Szófia, Tel-Aviv, Casablanca, Marrákes, Míkonosz, Szantorini, Korfu, Zákinthosz, Iráklion, Lárnaka, Fuerteventura, Tenerife, Sarm es-Sejk, Hurghada, Alexandria, Kharkiv, Pristina, Antalya, Bodrum, Keflavík, Marosvásárhely, Konstanca, Szatmárnémeti, Dubrovnik, Split, Faro, Nizza, Prága, Tallinn lesz.

A társaság a bejelentéskor hangsúlyozta: a fejlesztéssel több mint 100 munkahely létesül, közvetve pedig 1500-nál is több munkalehetőség keletkezhet – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy a Wizz Air továbbra is a hálózatfejlesztés híve, ezért a következő 3 évben megkétszerezi az olaszországi jelenlétét.

A légitársaság az első járat indítása óta eltelt 17 évben 4 bázist nyitott, és 25 járatot működtetett Olaszországban, összesen több mint 40 millió utast kiszolgálva. A bővítést követően az ülőhelyek száma a kétszeresére nő, így évente már csaknem 4 millióan utazhatnak a Wizz Air olaszországi járatain.

Korábbi tájékoztatásai alapján a Wizz Air már tavaly azzal számolt, hogy 2021 első felében konszolidálódhat a légi közlekedés, ezért a válság alatt is folytatta a fejlesztéseit. Januárban elindult a Wizz Air Abu Dhabi első járata, február elején Szarajevóban nyitottak új bázist, március elején Palermóban.

Egy éve a járvány kezdetekor az utasok több mint 90 százalékát elvesztették. Az áprilistól júniusig tartó negyedévben a korábbi több mint 10 millió utas helyett alig több mint 700 ezret szállítottak, az árbevétel 691 millió euróról 90 millió euróra esett. A szeptemberrel záruló üzleti fél évben 6,6 millió utassal 70 százalékos volt a forgalom mérséklődése, a bevétel 71 százalékkal 471 millió euróra csökkent. Az idén márciussal záruló üzleti év adatait júniusban közlik – közölte a légitársaság az MTI-vel.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.