Kezdőlap Ingatlan Albérletpiac. Nyeregben a bérlők - kivárnak a tulajdonosok
No menu items!

Albérletpiac. Nyeregben a bérlők – kivárnak a tulajdonosok

Kiadó lakás Budapesten. Illusztráció: MTI/Marjai János

Bár éves összehasonlításban még csökkentek, az előző hónaphoz képest már emelkedtek az albérletárak áprilisban. A bérlők egyelőre kedvező helyzetben vannak, sok tulajdonos pedig kivárja a piac csúcsidőszakát – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Az ingatlan.com adatai szerint az éves csökkenés 0,3 százalékos volt, míg a havi drágulás 1,3 százalékot tett ki országosan és a fővárosban is.

Közölték: május közepén Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért kínálták a lakásokat a tulajdonosok, ami elmozdulást jelent az előző hónapra jellemző 130 ezer forintos szinthez képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a díjemelkedés elsősorban az újépítésű lakások megjelenésének köszönhető. A használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanakkora, mint áprilisban volt – tette hozzá a szakember.

Balogh László

Tavaly májusban a járvány miatt a lakáshotelek megjelenésével bővült albérletpiaci kínálat. Az idén májusban ennél is több ingatlant – 20 ezer – hirdettek ugyan meg, de kevesebbet, mint áprilisban, mivel sok tulajdonos kivárja az albérletpiac csúcsidőszakát. A felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis júliusban és augusztusban feljebb kúsztak az árak 2015 és 2019 között.

Az ingatlan.com szakértője szerint a legfőbb kérdés, hogy idén nyáron hasonló lesz-e a trend vagy pedig az éves összevetésben nagyobb kínálat miatt alacsonyabb szinten betonozódnak-e be a bérleti díjak.

Balogh László elmondta, a bérlők egyelőre kedvező helyzetben vannak, mert tavalyhoz képest még mindig nyomottabb áron találhatnak kiadó lakást, ehhez viszont fel kell térképezniük a teljes kínálatot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.
Hirdetés

Hírek

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...