Kezdőlap Világgazdaság Amerikaiak milliói maradhatnak teljesen bevétel nélkül
No menu items!

Amerikaiak milliói maradhatnak teljesen bevétel nélkül

Több mint 2,5 millió amerikai munkanélküli maradhat teljesen jövedelem nélkül – jelentette az AFP francia hírügynökség, idézve az egyik legtekintélyesebb globális intézet, az Oxford Economics elemzését.

Az elemzés egyebek közt rámutatott arra, hogy a világjárvány miatt megemelt összegű munkanélküli segély vélhetően hozzájárul a korlátozott munkaerő-kínálathoz: jóllehet a gazdaság talpraállása még várat magára, de sok vállalat máris arra panaszkodik, hogy nehézségekbe ütközik a munkaerőtoborzáskor, s lenne munka, de nem akad elég munkát vállaló.

Erre hivatkozva több republikánus kormányzó azt fontolgatja, hogy csökkenti, vagy egyenesen meg is szünteti a pandémia miatt bevezetett rendkívüli munkanélküli segélyeket. Az Oxford Economics felmérése szerint az Egyesült Államok 27 republikánus párti kormányzójából legalább 21 tervezi ezt. A politikusok arra hivatkoznak, hogy a juttatások kedvezőtlenül hatnak a munkaerőpiacra.

Henry McMaster, Dél-Karolina republikánus kormányzója úgy vélekedik: a járvány idejére meghatározott, kivételesnek számító pénzügyi segély mostanra “veszélyes joggá” változott.

Ez a segély a munkaerőpiacra történő visszatérés helyett az otthonmaradásra ösztönzi az embereket

– jelentette ki McMasters egy, még május elején közzétett levelében, amelyben egyúttal a megemelt támogatások eltörlésére utasított.

Greg Gianforte, az észak-nyugati Montana republikánus kormányzója szintén az államában tapasztalható munkaerőhiányra panaszkodott, amely – mint hozzátette – a gazdaság szinte valamennyi szektorát érinti.

A járvány következtében emberek millió veszítették el állásukat országszerte, ezért a szövetségi kormányzat a munkanélküli segélyhez való jogot kiterjesztette, mások mellett az egyéni vállalkozókra, illetve a járulék időtartamát is meghosszabbította szeptember elejéig. A segélyek összege tagállamonként változó, heti 230 és 820 dollár között mozog.

Joe Biden amerikai elnök azt közölte, hogy az egyes államok maguk dönthetnek arról, tovább kívánják-e folyósítani a megemelt juttatásokat, és hozzátette azt is, hogy e támogatást megvonhatják azoktól, akik visszautasítják a felkínált munkát.

Közgazdászok szerint a segélyek megszüntetése a jelenlegi 16 millió kedvezményezettből mintegy 2,5 milliót minden bevételétől megfosztana.

Többen arra figyelmeztetnek, hogy a döntésnek katasztrofális hatásai lehetnek az állandó jövedelemmel nem rendelkező családokra nézve.

Sue Berkowitz, egy alacsony jövedelműeknek jogsegélyt nyújtó dél-karolinai központ vezetője újságíróknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a különleges munkanélküli segélyek megvonása “pusztító hatású lesz”, és elsősorban az afroamerikai és spanyolajkú közösségeket, valamint az állandó jövedelemmel nem rendelkezőket sújtja majd.

Az Oxford Economics elemzése leszögezi azt is: a munkaerőpiac gyengélkedésének egészségügyi okai is lehetnek, amennyiben még mindig sok amerikai nincs beoltva az új típusú koronavírus okozta Covid-19 ellen.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.