Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: A koronavírus-járvány idején az építőipar nem állt meg

ÉVOSZ: A koronavírus-járvány idején az építőipar nem állt meg

Az építőipar a járványügyi helyzet ellenére a 24. héten is folyamatosan tudott dolgozni, állapítja meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) aktuális összefoglalója. A Koji László elnök jegyezte beszámoló ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára. 

Az ágazat teljesítőképességét vírusos megbetegedések nem akadályozták és erre a következő hónapokban sem számítanak a vállalkozások.

A március–május hónapok vészhelyzet okozta késedelmeit a vállalkozások igyekeznek behozni és határidőre teljesíteni. A tervezői, mérnöki tevékenységek távmunkában való végzése teljesítmény csökkenést okozott. A tervező- és mérnöki vállalkozások megkezdték az irodai munkavégzésre való visszaállást, miközben további intézkedéseket is tettek a „home office” tevékenység hatékonyságának gyors javítására.

További informatikai fejlesztésekkel, digitalizációs módszerekkel igyekeznek hatékonyságukat javítani. A járványhelyzetben való munkavégzés felgyorsította a tervező mikró vállalkozások tervezési hálózatokba szerveződését.

Határidőcsúszásokat a járványhelyzet jellemzően a sokszereplős épületépítéseknél, szak-szerelőipari munkáknál okoz. A csökkenő rendelésállomány ezen a területen is lehetővé teszi a csúszásban lévő kivitelezések folyamatos gyorsítását – állapítja meg az EVOSZ.

Az építőipar rendelésállományának csökkenése, már 2019. év. II. félévben megkezdődött. Erre a folyamatra a járványhelyzet április–május hónapokban ráerősített. A múlt év végén mintegy 12%-kal volt kisebb az ágazat rendelésállománya az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva. A rendelésállomány csökkenése a vállalkozások között továbbra is nagy szóródást mutat, mértéke 0 és 30% között mozog.

Június elején az alapvető gondot az új projektek előkészítésének lelassulása, új szerződések megkötésének csökkenése okozza.

Legnagyobb mértékben továbbra is a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései csökkennek mind értéküket, mind pedig számosságukat tekintve. Ezt jól tükrözi az építési beruházási közbeszerzési piac változása.

Az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések száma idén a tavalyihoz képest jóval alacsonyabb szinten van, 2019. január 1. és 2019. június 10. között 1992 eljárás, 2020. év hasonló időszakában 1263 eljárás volt.

A beszerzések értéke csökkenést mutat, 823 milliárd Ft-ról 704 milliárd Ft-ra. Ez ugyanakkor mutatja, hogy 2020. évben az építési beruházási célú közbeszerzések a nagy értékű munkák irányába mozdultak el.

Mindezek eredményeként az ágazat rendelésállománya a 24. héten is tovább csökkent. A múlt év azonos időszakához mérten június elején közel 20%-kal lehet kisebb a rendelésállomány volumene. A megrendelői elbizonytalanodás továbbra is egyaránt jelen van az állami, önkormányzati, lakossági és a magánmegrendelőknél. A kormányzati beruházási támogatási programokból származó építési munkákra várakozásaink szerint június végétől lehet leszerződni.

Az építőipari ágazatban dolgozó vállalkozások a veszélyhelyzet mielőbbi megszüntetését várják. Ez magával hozhatja a rendelésállomány újbóli növekedését, a megrendelői egyeztetések felgyorsulását és új szerződések megkötését.

Az ÉVOSZ becslése szerint 2020. I. félévében az építőipar teljesítménye várhatóan 5–6%-kal lehet majd kisebb, a 2019. évi igen magas értékhez képest.

A munkaellátottság csökkenésével és a késedelmes fizetések miatt tovább romlott a vállalkozások likviditási helyzete.

A késedelmes fizetések megszaporodása egyre erősebben gerjeszti a lánctartozást az építésgazdaságban. Az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál továbbra is nehézségeket okoz a teljesítések leigazoltatása, a befogadott számlák határidőn túli kifizetése.

Az április-május hónapban elmaradt megrendelések június-július havi pótolhatóságának hiányában több építőipari vállalkozás élhet a létszámleépítéssel. A 24. héten tovább növekedett az építőiparon belüli álláskeresők száma. A szakmunkások és mérnökök más vállalkozásoknál továbbra is munkát találnak. A segédmunkások iránti igény hetek óta csökkenést mutat. A járvány időszak és a rendelésállomány csökkenése ellenére az építőiparban továbbra is szakmunkás és mérnök hiány van. Ezért nagy jelentőséggel bír a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatása, a felnőttképzés, a külföldről hazajött szakemberek itthon marasztalása, az Unió más országaiban dolgozó egyéni munkavállaló magyarok hazahívása – erősíti meg a szakmai szövetség.

Az I. negyedévben az építőipari cégek 5–8% közötti anyagár-emelkedést tapasztaltak.

Április és május hónapok után június elejére sem jellemző a belföldi anyagok árának további emelkedése. Saját kivitelezési áraikat átlagosan 9%-kal emelték az év első öt hónapjában. Május hónapban megállt az építőipari szolgáltatások árának emelkedése is.

A munkalehetőségek csökkenésével erősödik a verseny, ami kedvezően hat az ajánlati árakra. A verseny jellemzően a nagy értékű munkák kivitelezésében közreműködő alvállalkozói körben erősödik.

A lakásépítés piacán ez évben drasztikusan lecsökkent az újonnan indított, kivitelezésbe vett lakóingatlanok száma. A kistelepüléseken január 1-jétől igényelhető maximum 5 millió forint nagyságú ÁFA visszatérítés lehetőségét a járványhelyzet még június elején is blokkolja. A lakossági megrendelői bizonytalanság csökkenését a kivitelezések iránti érdeklődés növekedése mutatja, ami még nem jár együtt a szerződések növekedésével.  Mindezekkel együtt a lakásépítő cégek az újlakásépítés rövid távon belüli, évközi élénkülésére továbbra sem számítanak. A városi lakásépítési program rozsdaövezeti kedvezményes, 5%-os ÁFA lehetősége az ÉVOSZ véleménye szerint legkorábban az év végén hozhat megrendelést a kivitelezőknek és 2022. évtől emelheti az átadott új lakások számát.

A Kormány gazdaságvédelmi akciótervében az építőipar is kiemelt ágazatként van megjelölve. Az ÉVOSZ véleménye szerint az építőipari keresletet és kínálatot egyszerre bővítő intézkedések lehetnek sikeresek. A kormányzati anyagokban megjelölt 65 milliárd forint felhasználásánál nagy jelentőséggel bír a gyorsaság, a hatásukban rövid időn belül eredményt hozó intézkedések megtétele. Indokolt, hogy az összeg egy része a keresletnövekedést szolgálja, másik része pedig az építőipar hatékonyságának növelését.

Az ÉVOSZ a forrás felhasználásánál figyelembevételre kiemelten  ajánlja két korábbi javaslatát.

Az építőipar hatékonyság növelését szolgáló 3 éves (2018–2020) támogatási program 2020. évi szakaszának meghirdetése. Ahhoz, hogy az építőipar szintet tudjon lépni, Ágazati Iparfejlesztési Támogatásra van szükség. Az építéstervezés, kivitelezés sajátosságait figyelembe vevő elbírálási szempontrendszer mentén technológiai korszerűsítésre, gépbeszerzésre, telephelyfejlesztésre, vállalkozásirányítási, informatikai fejlesztésekre vonatkozó vissza nem térítendő pályázati program 2020. évi kiírása. A korábbi évek szempontrendszerén túl, nagyobb hangsúlyt kell kapjon a digitalizáció és a terméklánc. Ennek tervezett 6 milliárd forint összegét, tekintettel a járványhelyzet okozta nehézségekre is, javasoljuk 10 milliárd forint összegben meghatározni.

Az építőipar rendelésállományának 2020. év közepi bezuhanásának elkerülése, mérséklése érdekében állami beruházások előkészítésének felgyorsítása, ajánlatkérések, szerződések előre hozatala. Nevesített létesítmények tervezési, műszaki lebonyolítására vonatkozó ajánlatkérések azonnali elindítása az ITM koordinációjában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.