Kezdőlap Cégvilág A cégek a kiesett munkaerőt diákokkal, kölcsönzött munkavállalókkal pótolják!
No menu items!

A cégek a kiesett munkaerőt diákokkal, kölcsönzött munkavállalókkal pótolják!

Lassan egy éve a magyar munkáltatók jelentős része folyamatos kríziskezelő üzemmódban van. Egyes szektorok az év nagy részében teljesen leálltak, míg másoknak jelentősen idomulniuk kellett a törvényi keretekhez és a munkaerőpiaci helyzethez. Van cég, amelynél a pandémia miatt estek ki dolgozók akár hetekre, másutt az otthonoktatás nehezítette meg, hogy a kollégák teljes erővel a projektekre koncentráljanak. A mostani lezárások arra engednek következtetni, hogy messze még a visszatérés a rendes kerékvágásba.

Ilyen helyzetben minden cégnek, legyen az termelő vállalat, kisvállalkozás, szellemi vagy fizikai alkalmazottakat foglalkoztató munkahely, a rugalmasság a kulcs a talpon maradásban.

A 2020-as évben egy 5 országban jelen lévő nagy HR szolgáltató azt tapasztalta, hogy az atipikus foglalkoztatási megoldásokat választó cégek sokkal erősebbek, hatékonyabbak voltak a dolgozókkal hagyományos alkalmazotti jogviszonyt létesítő cégekkel szemben. Az atipikus foglalkoztatás ugyanis rugalmas, ezáltal minimalizálja a kockázatot, ami a termelés ingadozásából vagy a körülmények megváltozásából adódik.

Mit jelent az atipikus foglalkoztatás? Főként munkaerő-kölcsönzést (akár diák és nyugdíjas munkaerő esetében is, szövetkezeti keretek között), de a Viapan Groupnak további megoldásai is vannak, mint például a kollaboratív robotok kedvező díjú, kölcsönzési konstrukcióban való alkalmazása. A munkaerő-kölcsönzés azt jelenti, hogy a partnercég a megfelelő létszámot az aktuális havi/heti/napi létszámigény alapján kéri le, és az általa igénybe vett létszám után költségszámlát kap. Így a létszám rugalmasan alakítható, és nem lépnek fel azok a kockázatok, amelyek saját állományú munkaerő esetén igen (szabadság, táppénz költsége, állásidő áthidalása). Különösen a pandémia idején fontos, hogy a legtöbb munkakörben a Viapan úgy nevezett teljesítési csoporttal dolgozik, azaz több dolgozó is rendelkezésre áll. Így ha valaki bármilyen okból kiesik az adott időszakra, úgy a pótlására már “talonban” van egy másik személy.

A Viapan Group munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cége, a Viapan Dologidő idén 20 éves. 20 év tapasztalata garanciát jelent a szakértelemre és arra, hogy gyakorlatilag minden munkáltatói igényre van már egy korábban bevált megoldásuk, jó gyakorlatuk. 

Ha Önt is érdeklik a rugalmas foglalkoztatási megoldások, keresse a Viapant: +36203283284 vagy [email protected]

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás