Kezdőlap Autó A Ford elektromos autó helyett pickup-ot gyárt kanadai üzemében
No menu items!

A Ford elektromos autó helyett pickup-ot gyárt kanadai üzemében

A Ford Motor úgy döntött, hogy azt a kanadai üzemét, amit egy jövőbeli elektromos jármű számára jelölt ki, inkább a zászlóshajónak számító F-sorozatú pickupjainak nagyobb, benzinmotoros változatainak gyártására használ majd.

A Ford áprilisban már elhalasztotta a tervezett háromsoros elektromos SUV-ok bevezetését az oakville-i összeszerelő üzemében 2025-ről 2027-re, az elektromos autó (EV) kereslet vártnál lassabb növekedésére hivatkozva. A cég most azt mondta, hogy továbbra is elkötelezett az EV-k és az ütemterv mellett, de nem közölte, hogy ezután hol fogják majd gyártani ezeket az autókat – számol be a Reuters.

Mert az autógyártó most 100 000 darab F-sorozatú Super Duty picup kapacitásbővítését tervezi a létesítményben, beleértve a vállalat által a „jövőbeli multi-energia technológiának” nevezett technológia használatának lehetőségét is.

„A Super Duty létfontosságú eszköz a vállalkozások és az emberek számára szerte a világon, és még a Kentuckyban és az Ohioban teljes kapacitással működő üzemünkkel sem tudjuk kielégíteni a keresletet” – mondta Jim Farley, a Ford vezérigazgatója egy nyilatkozatban. Hozzátéve: „ugyanakkor várakozással tekintünk a háromsoros elektromos haszonjárművek bevezetése elé.”

Az EV-kereslet növekedése világszerte lelassult, amiért az olyan piacvezetők, mint a Tesla csökkentették az árakat az eladások ösztönzése érdekében, és az olyan régi autógyártók, mint a Ford és a General Motors visszavettek számos nagyra törő akkumulátoros céljukból.

A Ford, amely 2023-ban közel 4,7 milliárd dollárt veszített az EV-üzletágán, és előrejelzései szerint idén akár 5,5 milliárd dollárt is veszíthet, februárban azt mondta, hogy az EV-k következő generációját csak akkor indítja el, „ha nyereséges lehet”. A GM hétfőn nem volt hajlandó megismételni korábban bejelentett előrejelzését, amely szerint 2025 végére 1 millió darab elektromos járműgyártási kapacitással rendelkezik majd Észak-Amerikában.

A hagyományos autógyártók továbbra is élvezik a hagyományos meghajtású járműveik régóta működő gyárainak előnyeit, ami jövedelmezőbbé teszi őket, mint az EV-modelleiket – mondta Sam Fiorani, az AutoForecast Solutions kutatócég alelnöke.

Érsek M. Zoltán

Illusztráció: Ford.com

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...